Kuttyogatás a Tiszán - Bottal üthetik

  • Farkas Csaba
  • 2009. szeptember 17.

Sport

Ha a folyó mellett jellegzetes pukkanó hangot hallunk, nem azt jelenti, hogy pezsgőt bontanak: a horgász kuttyogat. Magányosan, barátok közt vagy akár versenyszerűen, miként a közelmúltban Szegeden, a háromnapos nemzetközi tiszai halfesztivál egyik érdekes epizódjaként történt.
Ha a folyó mellett jellegzetes pukkanó hangot hallunk, nem azt jelenti, hogy pezsgőt bontanak: a horgász kuttyogat. Magányosan, barátok közt vagy akár versenyszerűen, miként a közelmúltban Szegeden, a háromnapos nemzetközi tiszai halfesztivál egyik érdekes epizódjaként történt.

A kuttyogatás speciális horgászmódszer, mellyel kizárólag harcsát lehet fogni. A halat egy jellegzetes, többnyire fából készült eszköz, a kuttyogató hangja csalja horogra. A horgász "üti a vizet", hogy jöjjön a harcsa.

Reggel ötkor, a szegedi hajóállomáson gyülekeznek a versenyzők, felhők takarják az eget. "Csak szél ne legyen, szélben nehéz kuttyogatni, mert pörgeti a csónakot. Inkább essen, esőkabát mindenkinél van, de azért az sem hiányzik" - jegyzi meg egyikük, mire egyből föltámad a szél.

"Megnéztem az interneten, mielőtt elindultam volna, és ez is várható, meg az is" - mondja Jánossy Béla, amikor elhelyezkedünk a motorcsónakban. Kisüzeme van Szegeden, eredeti szakmája mikro- és halbiológus. Velünk tart még Szabados László építési vállalkozó. Mindketten a Vajdaságból települtek át.

A verseny ötlete

is a határon túlról származik, s úgy vált "nemzetközivé", hogy a magyarkanizsai horgászegyesület mindig meghívta a Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület versenyzőit is. "Vagy tízszer voltunk náluk, aztán úgy gondoltuk, honosítjuk a versenyt, hogy viszonozhassuk a meghívást" - mondja Schreiter Tibor, a szegedi egyesület ügyvezető alelnöke.

Hat órakor rajtolunk. Béla és László úgy dönt, inkább egy Szeged fölötti szakaszon próbálkozzunk. Mindketten jól ismerik Szeged környékén a Tiszát, a víz alatti mederalakulatokat. Számtalanszor horgásztak itt, kuttyogatva meg amúgy is. Félórás száguldás után állunk meg. "Ez egy jó hely, hosszan elnyúló törésvonal húzódik a mélyben, azt horgásszuk." Nincs vita.

Csónakunk lassan csorog lefelé, a horgászok, kisebb-nagyobb szünetekkel ütik a kuttyogatófával a vizet a "gyanús" szakaszon. A módszer lényege az, hogy ha harcsa van a közelben, erre a hangra felkel a fenékről, és megindul az irányába. Ott azután megtalálja a fölcsalizott szereléket, bekapja a horgot, és ennyi. (Más halakra semmilyen hatással nincs a kuttyogatás.) Hogy ennek mi lehet az oka, arra ma sincs egyértelmű magyarázat. A legéletszerűbbnek tűnő, szakemberek által is osztott vélemény szerint a harcsa egy táplálkozó - azaz a felszínen rajzó kishalak után kapó - fajtárs által keltett rezgésnek véli, amit speciális szervével, az oldalvonalával észlel, s az irigységtől motiváltan hagyja ott pihenőhelyét, hogy ő is kivegye részét a lakomából.

A kuttyogatás "feltalálása" a régmúltba vész, Székely Ádám, a hazai harcsahorgászat egyik legismertebb szakírója már az Iliászban kimutatja irodalmi nyomait. Homérosznál ökörszarvval kuttyogatnak, később viszont a módszer leghatásosabb eszközeként a fadarab terjedt el a nagy orosz folyamoktól egészen a Kárpát-medencéig, ahová a föltételezések szerint a honfoglalók révén jutott el a módszer. Herman Ottó A magyar halászat könyve című, 1887-ben megjelent művében jellegzetes népi halászati módszerként ismerteti. Horgászként Antos Zoltán szakíró alkalmazta először az 1940-es évek végén, egy dunai halásztól sajátítva el a fogásokat.

Várjuk a harcsát,

hogy a bot bebólintson - csak bólintana már! -, és jöhessen a bevágás, fárasztás, s főleg a hal kiemelése a nagyméretű merítőhálóval vagy vágóhoroggal. Ám hiába kuttyogatás, horogra akasztott lóbogár, csábító iszapgiliszta-csokor, a harcsa csak nem jelentkezik. A szél egyre nagyobb, Jánossy Béla egy kurta evezővel úgy navigál, hogy lehetőség szerint ne forogjon a csónak. Embert próbáló feladat, hogy folyamatosan a víz alatti, a parttal párhuzamosan elnyúló törésvonal fölött maradjunk. Félméteresek a hullámok, az eső is rákezd.

Letelik a versenyre szánt idő, nem jártunk szerencsével. "Egyszer kilenc harcsát fogtam kuttyogatva. Bárcsak most lett volna" - szomorkodik Jánossy Béla. Visszamegyünk a kikötőbe, látjuk, hogy azért vannak páran, akik szerencsével jártak. Előkerül egy legalább méteres, több mint nyolckilós hal is, a vajdasági Szabácsról érkezett Braneslav Stankovic zsákmánya, amivel simán nyeri a versenyt, hiszen a második helyezettek két harcsája is csak 4290 grammot nyom együttesen. Miután a harcsa óriásira is megnőhet - a magyar rekordot egy 112 kilós (!) példánnyal tartják -, a verseny eredménye igen szerénynek tűnik. A horgászok szerint viszont a kuttyogatás divatossá válása azt eredményezte, hogy immúnissá váltak rá a harcsák, ezért minden eredménynek örülni kell. "A Balatonon, a tihanyi Kút folyósebességgel áramló vizében én kuttyogattam először, még a hatvanas években - mondja Székely Ádám. - A legelső alkalommal összesen kétszáz kiló harcsát fogtam, de aztán mindenki átvette ezt a módszert, s ha a harcsák a Balatonon kuttyogatást hallanak, nemhogy előjönnek, hanem inkább elbújnak."

Figyelmébe ajánljuk