Lázár János büntetőfeljelentést tesz a Magyar Tenisz Szövetség korábbi főtitkára ellen

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 14.

Sport

Az indoklás: Richter Attila elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötött meg egy szerződést.

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, Lázár János haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, írja az MTI.

Az MTSZ honlapján olvasható, hogy a döntés az elnökségi ülésen született:

"Az elnök haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, mert elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, egyben kéri a hatóságot, hogy vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila volt főtitkár által kötött ügyleteket is" – áll a határozatban.

Az MTSZ egyben Richter Attila visszahívását kezdeményezi a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.

Az ügy előzményeként többek között május 13-án öt elnökségi tag lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt egy teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban – Richter Attila akkori főtitkár lemondása után – rendelt el az elnökség.

Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek alapján az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

A szövetség júliusi rendkívül tisztújító közgyűlésén Lázár Jánost választotta meg elnöknek, aki rögtön közölte, hogy a költségvetési hiányhoz nincs köze az MTSZ addigi elnökének, Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselőnek.

Az új elnökség arról is határozott, hogy a szövetség pénzügyi konszolidációját legkésőbb 2020. december 31-ig meg kívánja valósítani, a kormánnyal történő egyeztetéssel pedig megbízza a szövetség elnökét – vagyis Lázár Jánost.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.