Megvan, kiken kell túljutnia a magyar válogatottnak, hogy a wales-i bukta ellenére is ott lehessen az Eb-n

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. november 22.

Sport

Izland és Románia is szembe jöhet még.

A magyar labdarúgó-válogatottnak először Bulgáriában kell győznie a jövő évi Európa-bajnokság pótselejtezőinek sorsolása alapján, majd siker esetén az izlandi-román párharc nyertesével csaphatna össze az Eb-részvételért.

Pénteken az is kiderült, hogy ha március 26-án Bulgáriában győz Marco Rossi együttese, akkor öt nappal később Budapesten fogadhatja következő ellenfelét a kijutásért.

"Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n" - idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter-oldala.

"A jó dolog az, ha ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor ugyan egy még erősebb csapat ellen, de hazai pályán játszhatunk majd a rájátszás döntőjében. Ez mindenféleképpen még több motivációt kell, hogy adjon" - jelentette ki Rossi.

"Ez egy rendkívül fontos mérkőzés, melyhez felelősségteljesen fogunk hozzáállni. Nem foglalkoztunk előzetesen azzal, mi lenne számunkra a legjobb" - idézte Georgi Dermendzsievet, a bolgár válogatott szövetségi kapitányát a topsport.bg című oldal. "Nem szabad eufóriába esnünk és a múlttal foglalkoznunk. Kielemezzük az ellenfelet annak érdekében, hogy a játékosok minél jobban fel tudjanak készülni. Tény, hogy van esélyünk, amit szeretnénk kihasználni. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, jól játszik a válogatottja, de ennél jóval részletesebben meg kell ismernünk. Nem szabad, hogy feleslegesen örömködjünk, nem éghetünk meg Magyarország ellen."

Figyelmébe ajánljuk

Orbán nagyotmondása a délszláv háborúba való magyar beavatkozás visszautasításáról

Nem létező szerbiai magyar beavatkozás amerikai követelésének visszautasításáról beszélt pénteki állami rádiós szózatában Orbán Viktor. Az 1999-es jugoszláviai légiháború során nem volt tervbe véve szárazföldi művelet, nem volt mit megakadályozni. Orbán hári jánosi „visszaemlékezése” egy bő másfél éve kezdődött önfényezés második része.