Sport

Van abban valami sejtelmes báj, ha az ember nemhorgász. Mint ellenálló, illegális vízparti lény suhan a kavicsokon, hogy megtalálja azt a helyet, ahol van nád, kis öböl, nyugodt víz, bedőlt fatörzs vagy kőgát, a beavatottaknak rugany, illetve sarkantyú. Ha megtalálta, a nemhorgász leül, és úgy tesz, mintha az ellentáborhoz tartozna. Előszedi a botot, rászerel, pipec orsó, szakirodalom szerint ajánlott úszós pontyozókészség. Felfektetős szerelék, amelyről Nyerges Béla Horgászatról gyerekeknek című alapműve szó szerint azt írja, hogy 1,5-2 méteres mélységig használható, ha állóvízben horgászunk és a légmozgás igen csekély (szellő), a vízfelület tehát nem hullámzik.

Eljött a nagy nap: a Narancs riportere egy hétvégi horgászversenyen életében először ragasztott csontkukacot. A riporter - mintegy gyakorlásképpen - maroknyi darabot szakított ki a nyüzsgő és ultrabüdös masszából, majd speciális, csontkukaclövésre kifejlesztett csúzlijával megcélozta a háta mögött elterülő erdőt. Jó lövés volt, menni fog ez. A riporter visszafordult, hogy felkösse a horgot. Pár másodperc múlva feldúlt férfi jelent meg a fák között. Egy kedves, fiatal leány a karjánál fogva próbálta visszatartani, a férfi azonban durván lerázta magáról. Tekintetével végigsöpört a parton. Pár másodpercig mereven nézte a riporter melletti versenyzőt, aki elmélyülten lődözte a kukacokat az úszója köré, pár ugrással mellette termett, majd csúnya szavakat kiabált, és a fejére borított egy vödörnyi férget.

A hőskorban két összehegesztett Trabant-motor pörgette a ventilátort, és ha túlélte a kényszerleszállást erdős területen, az ülés alatt tárolt szekercével maga alatt vágta a fát a motoros sárkány pilótája. Ez az új mánia az elmúlt években tíz-egynéhány életet követelt, főleg a hozzá nem értés és az amatőr módon összegányolt szerkezet miatt, pedig a szükséges alázattal és megfelelő felszereléssel semmivel sem veszélyesebb, mint a többi légi sport - állítják a Nimbus Repülőklub megszállott sárkányidomárai.

Brazilok állnak, pedig már lement a himnusz, szívre, aztán karba tett kezek, két cövek az ötösön, Aldair és Júnior Baiano, szöglet, Zidane a rövidre, egy. Aztán, ahogy a gyerekem mondja, mikor tejet kér az anyjától, a másik oldalról is, beszopják ugyanúgy, kettő. Ha nem lenne korner, meg középső védők nélkül játszanának, ők lennének a legjobbak, nekem így is. Ugyan, hagyjuk már ezt a brazil nosztalgiát, csak azért szeretjük őket, mert levertük őket párszor, döntetlen, magyar mérleg, jönnek a jugoszlávok. A szünetben leviszem a szemetet, Zagallo Leonardót, hogy szerettem pedig, a szemetet, nem ment föl Zidane-nal, istenem, fejelni csak a vízben szeret, óceán, két cövek, Aldair és Júnior Baiano, Leonardo stukkolgat, ott fogsz te sírni, a kispadon. Jönnek új, égő szemű brazilok, majd én, kicselezem, elfektetem, bevágom, csapat sehol, túlnan. Át kéne kapcsolnom a kettesre, Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém, én és a brazilok, fütyülök rájuk. A franciák visszavonulnak, gyertek csak, hüjebrazilok, persze, ti vagytok a legjobbak, mi csak nálatok, most, szép, júliusi este, fönt megannyi repülőcsészealj-gloire, csak a csoda segíthet rajtatok, vagy a Viktor, van még egy cserétek. Spori, ne fújja még le, most jön az ezredik, hogy a szpíkernek is teljes legyen az öröme, nézzétek a Petit, három. Skandáltuk anno, itt a húsvét, itt a nyúl, magyar-brazil három null, közelgett március idusa, loptuk a nemzetiszín zászlót, trikolór az is. Mért nem vagyok francia, kelet-. Most már tényleg idő van, guillotime, fújd le. Elszabadul a háromnapos nemzeti ünnep, a diadalívbe torkoll, pedig Brazíliában rendeltek el hétfőre, keddre munkaszüneti napot, fogadás az elnöknél, csak az eszcájg zörgése, a tömeg hörgése hallik, vért kíván. Zagallo, öregember, telepedj le a Stade de France zöld füvén, meghalni jöttél, otthon hantodat is a földdel tennék egyenlővé, halálod után vécét neveznének el rólad, 000, három null, unokáidat se fogod látni. Maradj itt, őseid úgyis franciák, Za gall ó, várnak Saint-Denis kurvái, menj. De előbb végig kell nézned a kupaátadást, a kupa nem Dungáé, a kupa Didier, Deschamps. Szegény Viktor is tapsol, pedig aki korongban a finneknek, fociban a braziloknak, nem, irigylem. Õrjöngés, fiesztrád, tűzijáték, én, barom, ezt nézem, miközben a dunatévén stúdióbeszélgetnek a végvári vitézség fénykoráról. Vége, de csak a magyaron, legtovább az olaszok bírják, raiuno, mazochisták ők is. Átkapcsolok az eurosportra, ott még kettő null, hátha, lehetséges hosszabbítás?, s aztán a tizenegyesek... Képújság, jól van, Hradec Králové-DVSC-Epona 1-1, idegenben lőtt góllal továbbjutó a Debrecen, megnyugszom. Aztán a Duna akváriuma, egy kéksárga hal küszködik a többi közt, meg fog fulladni. A Champs-Elysées-n a nép mozdulni se bír, valahol Brazíliában José Arcadía Ronaldo Ronaldoni, tizenegy gyerekes családapa, plusz a cserék, ki a selec-óról keresztelte el utódait, fölkel, hogy csöndben megfojtsa mindet. Taffarellel kezdené, pedig az leány, ám sokat sejtő felesége föllármázza a falut. A családapa szótlanul visszafekszik. Alszom én is, testvérek.

A német válogatott búcsúját, mely sok tekintetben volt valóban dicstelennek mondható, még sokáig emésztgeti a szakma, néhány következtetést azonban már most érdemes levonni, ezek később tévesnek bizonyulnak majd, ekkor azonban, értelemszerűen, már késő lesz.

Egy hete írtam, hogy a norvégok továbbjutása lenne az egyik legnagyobb igazságtalanság. Az lett, de nem úgy. A brazilok ellen kamu tizenegyest kaptak, belőtték, győztek s jutottak tovább, mégsem lett világbotrány, mert azon a meccsen valami egészen elképesztőt produkáltak a terminátorok, hogy azon a nem norvégoknak is csak meghatódniuk lehetett, a skandináv robotfutball szókapcsolat pedig elvesztette az értelmét.

Hogy Gulyás Lászlón rögtön az elején túlessünk: új világrekordot állított fel. Bár az ügyben hivatalos adat nem áll rendelkezésünkre, biztosan egyedülálló, hogy valaki Berti Vogts vezetéknevét "fógszt"-nak ejtse. Nem egyszer, nem is kétszer, gyakorlatilag szinte mindig. László nem egy Lomb Kató, erről szóltunk már e hasábokon, de a Vogts meglehetősen ismert név, mindenképpen hallania kellett volna mástól.

Zamorano a meccs előtti éjszaka álmot látott. "1-0-ra nyertünk, és a végén mezt cseréltem Ronaldóval" - mesélte a chilei csapatkapitány másnap, de az a helyzet, hogy hazudott. Zamoranónak nyilvánvalóan Madonnával kellett álmodnia, aki nemrég "szexszimbólumnak" nevezte őt. A mezcsere esetleg stimmel.

Nyertem tíz üveg sört, zölddreher, a zöld sasok lyukat rúgtak, kapusuk lukaskezű, zöld saslik, bár fogadtam volna irodánál, zöldhasú dollárbankók, sörhas, jobb ez így.

Kérdés, ki véd. Ez nem kérdés, ő, csak ő, csak ő. Pedig az a potya, ilyenre csak álmában gondol a kapus, hogy aztán sokszor előjöjjön, valóban. Barátom, kapus, mondotta, ezt ő is kivédte volna. Vagyis hogy nem védi be. Zubi a vébé előtt megsérült, a kapitány sietve szólt: nem gond, majd betolják a betegágyat a kapuba, Zubi a helyén. Nem, ez még nem a palliatív részleg. Kapus, elfekvő. A másik meg, óriás sómen, magabíz és magamutogat, udvarol, hogy Zubi a világ legjobb kapusa, még élő legenda, de azért rúgni fog neki. Két capus, kezet fognak, ki-ki ketrecébe, bolondok. Jól van, Zubi védi az első gyönge lövést, szurkolok neki. Chila fölnyúl, elnyúl, Zubi fogja a fejét, ez nála gól. Chila mosolyog, ő már tudja, ma se kap, Butrague-o és Juanito még csak nem is kispados. Ezek a mai fiatalok, Enrike Lajos, mit akarsz. Én is nyugodt vagyok, Zubinak úgy sincs semmi dolga, egyedül Benitez veszélyes, ő ad, idézet a sportlapból, munkát a hálóőröknek - közülük is természetesen Zubizarretának, jé, később is Benitez csikart ki tapsot a nézőktől, idézett mű. Ez a meccs Chiláról szól, bűvészkedik, Chili-Chalavári Chilavert, s eljő az ő pillanata, fölmegy, szemben Zubi, két kapus közt a sorfal, labda kipattan, Chila rohan vissza. De szép lenne, ha Zubi beívelné! Zubizarr, éta. A spanyolok utolsó esélye, szabadrúgás tizennyolcról, veszélyes is lenne, ha Chila rúgná, Chila ezt is védené. Hierro emberbe, vége, armada horgaszt, de minek örül Chila? Jön Nigéria, a spanyolok a bolgárokkal, bármelyik továbbjuthat, vébét is nyerhet, vicc. Mindegy, egyik se érdemli meg, Chiláék se, mindegy, a franciákkal kerülnek össze, és elszállnak, lesz igazság. Ezt olvasván már tudható.

Ha valami emlékeztet ezen a világbajnokságon arra a merő csúfságra, amit úgy neveznek, magyar labdarúgás, az az osztrák válogatott, legalábbis ami az ötlettelenséget, a "csak ezt ússzuk meg élve" hozzáállást illeti. Azok a középpályán történő fantáziátlan megoldások, azok a sehova sem vezető támadgatások mind-mind a hazai versenyzőket juttatják eszünkbe, mégis van két rohadt fontos különbség: az egyik az erőnlét, a másik meg, hogy ezek a robotok nem roskadnak össze bekapott gól esetén, nem kezdenek el egymásra mutogatni, nem fogják a tésztára, a politikai helyzetre, az esti horrorfilmre, hanem tovább csinálják azt a lelketlen műbalhét, amiről azt hiszik, hogy labdarúgás. Eddig nekik volt igazuk, előbb Kamerun, most meg Chile ellen tudtak egyenlíteni jóval az utolsó utáni percekben, de egy pillantra se gondoljuk azt, több ez, mint mázli.

Kábé a meccs huszadik percében, pedig akkor még 0-0 volt az állás, és nagyon nem volt kibékülve Sztoicskov csatárral. Itten most a győztesekről kellene írni, de nekem a vesztesek sokkal szimpatikusabbak általában, nem én tehetek róla, talán a külvárosi klíma teszi.

Magyarországon négy csapatnak szokás drukkolni a vébén. Brazíliáról az ember hét- és tízéves kora között megtanulja, mit jelent, megszerzi az aktuális gombfocicsapatot, tizenegyedik szülinapjától kezdve sárga mezben alszik. Hasonló alapokról szurkolnak sokan az olaszoknak és az angoloknak, a negyedik lehetőség pedig Hollandia, talán mert végül mindig elbuknak, talán az Ajax miatt, vagy csak mert olyan megdöbbentően normális ország.

A fiktív portugál dialektusok lelkes feltalálói, Faragó Richárd és Hajdú B. István távozása legfeljebb profiltisztításnak lehetett szánva, fiatalításra senki sem gondolt, pedig érdemes lett volna. A két Romáriuval az ő nyelvészeti leleményükön kívül a világon semmi baj nem volt. Jó, Faragó erős izgalmi állapotban irtózatosan kukorékolt, egyébként azonban felkészült, lelkesedett, Hajdú B. pedig még egy telesportos öttusa-összefoglalóból is képes volt valami átgondoltan poénos marhaságot kanyarítani.