Sokáig azt hittem, hogy a horgászatban nincs undorítóbb dolog a sertés bélgilisztájánál. Ez csakis azért lehetett, mert nem tudtam, hogy a csontkukac is tud izzadni.
Lehet, hogy húsz méternél is messzebb lesznek a keszegek, ragasztani és csúzlizni kell a csontit, mert kézzel nem lehet bedobni ilyen messze - mondta a verseny előtt Walter doktor, az internetes Pecalist csapat szaktanácsadója.
Aztán elmagyarázta, hogy mi a teendő. A férgeket először le kell mosni, aztán az otthonról lopott konyharuhába tekerve kicsavarni (mint a túrót, jegyezte meg egy felvidéki csapattag). Az állatokat ezután nejlonzacskóba kell rakni, aztán beszórni a kukacragasztó porral. Most jön a durva rész: a zacskót napra tesszük, hogy a nyüvek megizzadjanak, és a por meg az izzadság fehér, gumiszerű trutymóvá állítsa össze őket/azokat.
(A Narancs tapasztalt riporterét ez sem tántorította el. Tizenegy éves korában azért vetette ki magából az MTK-VM kötöttfogású birkózó szakosztálya, mert állandó párja annyira izzadt, hogy hónapokon át képtelen volt bármilyen fogást bemutatni rajta.) Hiába volt a csúzlizás, hiába ragadtak fehér férgek és árvaszúnyoglárvák az összes szabad testfelületemre, a B-szektor tizenegy versenyzője közül csak kettőt sikerült megelőznöm, így gyorsan leugrottam törpeharcsázni Tolnára.
S. orvhorgász barátom háza általában csendes (egy kivétel volt, amikor a csivavaméretű Dugót megerőszakolta a szomszéd német juhásza), úgyhogy meglepett a kertből kihallatszó vidám zsivaj. "Szopd ki anyádból a fehér tejfölt, buzilány, teee" -mondta egy csengő lánykahang, amiből rögtön kiderült, hogy megjött a rokonság. A férfiak egy hosszú asztalnál cigarettázva tetoválásaikat vakargatták, és nézték, hogy milyen gyorsan nő a kukorica, a nők egy része fát vágott, a többiek a szeneskamra falát vakolták. Mi lenne, ha leugranánk törpézni - vetettem fel, mire a férfiak annyira felélénkültek, hogy az egyikük azonnal elküldte a feleségét gilisztát ásni. S. kisebbik lánya, az, akit hónapokon át látogattak az ufók a tévéképernyőn keresztül, letört nekünk pár cső tejes kukoricát is, aztán besötétedett, és levonultunk a partra.
Mindenki bedobott egy fenekezőt gilisztával csalizva, és pár perc múlva elkezdtük fogni a törpéket. "Még nem ismerjük egymást, Z. vagyok, alternatív cigányzenész" - mondta váratlanul a mellettem szimfiző depressziós fiatalember. Feri bácsi, a képzett dzsesszgitáros lekezelően heherészni kezdett: "Teknő meg kanál, az is zene, mi! Tudod, mi a zene? A Bartók, az igen. De ezek" - és olyan kifejező mozdulatot tett a kezével, mintha egy nyálkás paptetűt akarna lerázni a horogról. A B. családban nem könnyű az alternatívok élete. Z. egészen elbúsult. Fásult tekintettel motyogta maga elé, hogy "kutyaélet, kutyaélet", ezért elmeséltem neki, hogy egy régi csajom szüleinek állatpreparátor műhelye volt, ezért egyszer zokogásba fúló öregasszonyhangon felhívtam a mamáját, hogy mindennek vége, meghalt a palotapincsim, mit lehetne tenni, mire ő -nagy meglepetésemre -azt mondta, hogy péntek van, mindjárt zárunk, de dugja be a kicsikét egy nejlonzacskóba, és tegye a mélyhűtőbe, aztán hozza be hétfőn, és kitömjük.
Z.-nek ekkor felugrott a kapásjelzője. A bevágás után a botja a szokásosnál jobban hajlott, nemsokára egy egészen normális méretű süllőt rántott a partra. Újdonsült barátom ettől egészen felélénkült. A következő rágyújtás fényénél észrevettem, hogy Z. bal bicepszére a Zsanett név van tetoválva.
"Vele jársz?"
"Sose jártam."
"?"
"Így csak az jár velem, aki igazán bír. Meg a sznob pinák. Úgyis mindig szerettem volna sznob pinákkal járni.
"Hülye vagy, fiam, tanulj meg inkább hegedülni" - mondta atyaian Feri bácsi, mire összepakoltuk mind a 367 törpeharcsát meg a süllőt, és hazamentünk törpepörköltet főzni.
Szily László
