Szerencsemalacok (Chile-Ausztria 1-1 (0-0))

  • - legát -
  • 1998. június 25.

Sport

Ha valami emlékeztet ezen a világbajnokságon arra a merő csúfságra, amit úgy neveznek, magyar labdarúgás, az az osztrák válogatott, legalábbis ami az ötlettelenséget, a "csak ezt ússzuk meg élve" hozzáállást illeti. Azok a középpályán történő fantáziátlan megoldások, azok a sehova sem vezető támadgatások mind-mind a hazai versenyzőket juttatják eszünkbe, mégis van két rohadt fontos különbség: az egyik az erőnlét, a másik meg, hogy ezek a robotok nem roskadnak össze bekapott gól esetén, nem kezdenek el egymásra mutogatni, nem fogják a tésztára, a politikai helyzetre, az esti horrorfilmre, hanem tovább csinálják azt a lelketlen műbalhét, amiről azt hiszik, hogy labdarúgás. Eddig nekik volt igazuk, előbb Kamerun, most meg Chile ellen tudtak egyenlíteni jóval az utolsó utáni percekben, de egy pillantra se gondoljuk azt, több ez, mint mázli.

Ha valami emlékeztet ezen a világbajnokságon arra a merő csúfságra, amit úgy neveznek, magyar labdarúgás, az az osztrák válogatott, legalábbis ami az ötlettelenséget, a "csak ezt ússzuk meg élve" hozzáállást illeti. Azok a középpályán történő fantáziátlan megoldások, azok a sehova sem vezető támadgatások mind-mind a hazai versenyzőket juttatják eszünkbe, mégis van két rohadt fontos különbség: az egyik az erőnlét, a másik meg, hogy ezek a robotok nem roskadnak össze bekapott gól esetén, nem kezdenek el egymásra mutogatni, nem fogják a tésztára, a politikai helyzetre, az esti horrorfilmre, hanem tovább csinálják azt a lelketlen műbalhét, amiről azt hiszik, hogy labdarúgás. Eddig nekik volt igazuk, előbb Kamerun, most meg Chile ellen tudtak egyenlíteni jóval az utolsó utáni percekben, de egy pillantra se gondoljuk azt, több ez, mint mázli.

Ha az osztrák csapat ezeknek a potyapontoknak köszönhetően továbbjut (ami azért nem valószínű, mivel a harmadik fordulóban az olaszokkal játszanak), az még annál is szomorúbb dolog lenne, mint ha a norvégokkal történne ugyanez.

- legát -

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.