Hogy Gulyás Lászlón rögtön az elején túlessünk: új világrekordot állított fel. Bár az ügyben hivatalos adat nem áll rendelkezésünkre, biztosan egyedülálló, hogy valaki Berti Vogts vezetéknevét "fógszt"-nak ejtse. Nem egyszer, nem is kétszer, gyakorlatilag szinte mindig. László nem egy Lomb Kató, erről szóltunk már e hasábokon, de a Vogts meglehetősen ismert név, mindenképpen hallania kellett volna mástól.
Hogy Németország továbbjut-e, igazából érdektelen. Olyanok ők, mint a pörkölt nokedlivel: stabil pont az étlapon, de csak perverz ínyencek kérik, ha van más is. Viszont a mexikóiak! 1970-ben és ´86-ban jutottak már negyeddöntőig, és bizonyos matematikai szeszély folytán negyedikek a FIFA-világranglistán, ennélfogva a nyolc közé kerülniük nem is olyan természetellenes. És tele a csapat nonkonform géniuszokkal, a napkitörésszínű kapusmez feltalálójától, Jorge Campostól a driblikirály Jesus Arellanóig.
Az első félidőben nyomnak a németek, Bierhoff még egy kapufát is fejel, a másodikban aztán Luis Hernandez hoz össze gólt - lehet, hogy ő lesz a mexikói, aki az Hugo Sanchez visszavonulása utáni interregnumot követően ismét meg tudja vetni a lábát Európában. Egy nullra vezetünk, a kispárnámat félig a számba tömöm, sikoltozásomat hallva nehogy baltával törjék rám az ajtót a szomszédok. Hernandez kihagy még egy hatalmas helyzetet, Jürgen hamarosan egyenlít, Oliver pedig győztes gólt lő. Most kéne valami összeesküvés-elméletet kreálni a portugál bíró és a németek közé, mert nem jár tizenegyes Cuauhtemoc Blanco lökéséért, még támadgatunk egy kicsit, aztán vége. Talán mi magunk se gondoltuk komolyan.
-winkler -
