Váratlanul menesztették a tokiói olimpia megnyitójának az igazgatóját

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 22.

Sport

Kobajasi Kentaro 1998-ban a holokauszttal viccelt, egy nappal a megnyitó előtt csapott vissza a poén.

A tokiói olimpia szervezőbizottsága csütörtökön menesztette a pénteki nyitóünnepség igazgatóját, Kobajasi Kentarót, miután kiderült, hogy 1998-ban, egy komédiaestjén a holokauszttal viccelődött – számol be róla az MTI. Hasimoto Szejko, az olimpia szervezőbizottságának elnöke csütörtökön jelentette be a döntést, azután, hogy nyilvánosságra került egy 23 évvel ezelőtti felvétel, amelyen Kobajasi többek között azt mondta, „játsszunk holokausztosat”. Kobajasi Kentaro korábban egy Japánban nagyon népszerű humoristaduó, a Rahmens tagja volt, mely a Japán tradíciók című rövidfilmsorozatával nemzetközi ismertségre is szert tett.

„Tudomásunkra jutott, hogy Kobajasi úr saját előadásán egy történelmi tragédián gúnyolódott. Őszintén sajnáljuk, hogy egy nappal a megnyitó előtt ilyen lépést kellett tennünk és ezzel aggodalmat keltettünk azokban, akik közreműködnek a megnyitón, illetve gondot okoztunk a tokióiaknak és mindenki másnak az országban” – fogalmazott Hasimoto.

A nyitóünnepség „csapatából” ezzel néhány napon belül a második vezető beosztású személy kényszerül távozásra. Ojamada Kejgo zeneszerző ugyanis hétfőn mondott le, miután egy lapinterjúban maga „dicsekedett el” azzal, hogy diákkorában fogyatékkal élő osztálytársait zaklatta.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.