„Ez az egyetlen esély, még egyszer nem lehet majd elhalasztani a tokiói olimpiát” – mantrázták sportvezetők és politikusok azóta, hogy 2020. március 24-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette: a járvány miatt egy évvel később tartják meg az eseményt. Halasztásra a modern kori olimpiák 1896 óta íródó történetében még nem volt példa, éppen ezért, ahogy Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke alig egy éve a Narancsnak mondta: „A realitás az lett volna, ha beszámozzák a játékokat, és nem rendezik meg. Erre eddig háromszor került sor – egyszer az I., kétszer a II. világháború idején –, de halasztás még nem volt. Csak az ilyen esemény méretét, szervezésének komplexitását nem ismerő laikusok gondolhatták, hogy a hetekkel vagy egy-két hónappal való eltolás egyáltalán alternatíva lehet. A végső döntéshez az is kellett, hogy a japánok legyenek a szervezők, akiknek erre megvan a kapacitásuk, a tudásuk, a fegyelmezettségük és a pénzük.”
A járvány 40 napja
Tokió másodszor rendez olimpiát. Japán számára az 1964 októberében megtartott nyári játékok tétje a nemzeti önbecsülés visszaszerzése volt. A II. világháborúban vesztes országként, bő húsz évvel a megaláztatás után demonstrálhatta a világnak az újjáépítés eredményeit, és a sikeres szervezésnek köszönhetően emelt fővel tért vissza a nemzetközi porondra. Ekkor debütált a Sinkanzen gyorsvasút Tokió és Oszaka között, a részt vevő japán sportolók (29 érmet nyertek összesen) a társadalom egészével együtt úgy érzékelhették, hogy az olimpia pozitív hatással volt az életükre – a 70-es évekre Japán a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát. Nem csoda, hogy másodszor is belevágtak. A NOB 2013-as döntéséről Abe Sinzó akkori miniszterelnök azt mondta, jobban örült a rendezési jog elnyerésének, mint a saját választási győzelmének. A sikeres olimpiával meg lehetett volna mutatni, hogy a 90-es évek stagnálása a múlté, Japán modern, büszke és magabiztos házigazda, és tíz évvel a rettenetes földrengés és szökőár, illetve a fukusimai atomerőmű-katasztrófa után fényesen ragyog a világ színpadán. Az eredeti költségvetés 6,7 milliárd amerikai dollár volt, szolid, visszafogott büdzsé, amelyből futotta volna valamennyi ’64-es helyszín újrahasznosítására.
Ám 2013 óta az országnak új miniszterelnöke lett, a japán államadósság a GDP 250 százalékára hízott, és beütött a járvány is. Egy éve még mindenki azt remélte, hogy javul a helyzet, és ha nem is a megszokott formában, de enyhébb korlátozásokkal meg lehet majd tartani az eseményt. Aztán közbeszólt a valóság.
A járványhelyzet egyre romlik Japánban, és rettenetesen lassú tempóban haladtak az oltással. Még március végén a Nikkei egy helyi politikusra hivatkozva azt prognosztizálta, hogy a japánok nagy része valószínűleg csak a nyári vakációk időszakára kapja meg az oltását – lapzártánkig a 126 milliós országban a lakosság 31 százalékát oltották be, többségüket csak egyszer. Minden nagyobb közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a japán társadalom többsége ellenzi az olimpia megrendezését – közel háromnegyedük újra elhalasztaná vagy lefújná a játékokat, a törlés érdekében indított petíciót az első két napban több mint 200 ezren írták alá, és alig egy héttel a játékok kezdete előtt is azért tüntettek a Tokióba érkező NOB-elnök szállodája előtt, hogy mondják le az eseményt. Az egészségügyi szakértők szerint „a kórházi kapacitásainkat csökkenti, ha az orvosainkra az olimpián lesz szükség”, és felhívják a figyelmet arra is, hogy „az olimpiarendezés és a több tízezer ember beutazása szerte a világból akár egy új koronavírus-mutáció kialakulásához alkalmas környezetet is teremthet”. Japán egyik vezető napilapja és az olimpia egyik fő médiatámogatója, az Aszahi Simbun véleménycikkben vetette fel az olimpia lemondását. „Nem hisszük, hogy értelme lenne ezen a nyáron megtartani Tokióban az olimpiai vagy paralimpiai játékokat. Széles körű a kormánnyal, a tokiói önkormányzattal és az olimpia szervezőivel szembeni bizalmatlanság és ellenállás, mivel egyikük sem próbált választ adni az emberek kételyeire és aggodalmaira. Kérjük Szuga miniszterelnököt, hogy higgadtan, objektíven értékelje a kialakult helyzetet és döntse el, törölni kell-e ezen a nyáron a játékokat.”
Hogy a tokiói olimpia népszerűtlensége a szponzoroknak is gondot okoz, azt több japán nagyvállalat is jelezte. A Toyota már vissza is mondta olimpiai témájú hirdetéseit, mert az olimpia úgymond „nem bírja a közvélemény támogatását”; a kérdés most az, hogy hány japán vállalat gondolja úgy, hogy inkább megégeti magát, ha a márkáját a rendezvényhez köti. Szon Maszajosi, a SoftBank Group milliárdos alapítója a Twitteren már korábban bírálta a kormányt amiatt, hogy ragaszkodik a játékok megrendezéséhez („Ki kényszeríti ezt ránk és milyen jogon?!”), Mikitani Hirosi, a Rakuten Group ugyancsak milliárdos alapítója és vezérigazgatója pedig „öngyilkos misszióhoz” hasonlította az egészet. Mindeközben az amerikai külügyminisztérium utazásra nem ajánlott kategóriába tette Japánt a koronavírus negyedik hulláma miatt, Tokióban pedig 40 napra rendkívüli állapotot hirdettek. A japán fővárosban a korlátozó intézkedések ellenére is egyre több a fertőzött, és számuk az egész országban meredeken emelkedik. Ebben a 40 napban lesz az olimpia is, zárt kapuk mögött.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
