Papp Endre színész

„A fiataloknak is menő lesz színházba járni"

  • Sisso
  • 2018. március 14.

Színház

rés a présen: Honnan szedted elő A gólyakalifát monodrámának?

Papp Endre: Egyszer levettem otthon a polcról, elolvastam, és azonnal megfogott. Aztán láttam pár monodrámát, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem. Mindig szeretem leterhelni magam, nem nagyon vannak üresjárataim – úgy éreztem, ha egy monodrámával képes vagyok megbirkózni, akkor még több gátat tudok áttörni magamban. Azonnal A gólyakalifa jutott eszembe, úgy éreztem, ha kicsit továbbgondoljuk a regényt, minden adott, hogy alkalmas legyen egy egyszemélyes előadáshoz: az elbeszélés módja, a sci-fisége, ahogy átszövi a történetet a társadalmi egyenlőtlenség, és hogy beszélhetek benne a korosztályomról is.

rap: Mitől aktuális ma a Babits-mű? Hogyan ültetted át a mába?

PE: Elég hosszú előkészítő munka volt, amíg hárman a két rendezővel lefixáltuk, mit akarunk megfogalmazni, mi legyen majd a váz, végül egyikük, Barcsai Bálint adaptálta a regényt. Nagyon pontosan követtük az eredeti szerkezetet, de azzal, hogy átültettük a mába, aktuális társadalmi és emberi kérdéseket tudtunk érinteni. Például, hogy mennyire predesztinált a sorsunk, lehetséges-e kitörni a perifériáról, mennyire határoz meg minket a környezetünk, a tehetség, képesség elegendő-e bármihez. Úgy tűnik, sok minden nem változott a száz év alatt. A Hungária körúton túl lakom, és évről évre nagyobb nyomát látom a szélsőségek megerősödésének, egyre nagyobb a távolság a gazdagok és a szegények között. Lecsúszni sokkal egyszerűbb, mint felkapaszkodni.

rap: Kikkel dolgoztál együtt, kik támogattak?

PE: A Titánium pályázat nagy lökést adott, nemcsak infrastruktúrában és anyagilag. A Mentor programmal „továbbképzést” is kaptunk, különböző előadók a színházcsinálás minden területéről fejtágítókat tartottak, Bodó Viktor és Róbert Juli mentorként szóltak hozzá a folyamat egy-egy részéhez. A Miskolci Nemzeti Színház − amelynek társulati tagja vagyok − segített bennünket a díszlet elkészítésében. A két rendező, ahogy az egész stáb, partnerként tekintett rám. Azt hiszem, valódi csapat jött létre az utóbbi hetekben, szuper közösség. Ahhoz, hogy én egyedül állhassak azon a színpadon, ugyanolyan komoly háttér nyújtott segítséget, mint egy sokszereplős munkánál. Nem tudok elég hálás lenni nekik.

rap: Hol és mikor látható az előadás?

PE: Legközelebb február 19-én, aztán már­cius 5-én lesz látható A gólyakalifa a Jurányi Kamaratermében, áprilistól pedig, ha minden jól megy, Miskolcon is műsorra tűzik.

rap: Milyen más projekt, illetve darab kapcsán kell felfigyelnünk a nevedre?

PE: Miskolcon fogok dolgozni a Mohácsi János rendezte Kabaréban. A Budaörsi Latinovits Színházban még van futó előadásom, az Álarcosbál, illetve nemsokára elkészül a harmadik kisjátékfilmem is. Már az utómunka végén járunk.

rap: Hogyan látod a színházi jövőt?

PE: Bízom benne, hogy ez a folyamat, miszerint egyre több fiatal alkotó kibontakozhat a színházi világban, állandósul. Hogy továbbra is lesznek erős vidéki kőszínházak, hogy talán majd a képesség, a munka és az ízlés lesz a meghatározó. Hogy a színház képes egyszerre nevelni, szórakoztatni és elgondolkodtatni. Bízom benne, hogy a fiataloknak is menő lesz színházba járni. És azt szeretném, hogy a Jurányi mindig ilyen szuper hely maradjon.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.