Színház

Reggeli dinoszauruszokkal

Színház

Nem először teszem fel magamnak a kérdést, hogy az állítólag 15 másodperces YouTube-videókhoz szokott, Y generációs Fekete Ádám hogy tud ilyen küzdelmesen lassú darabokat írni és rendezni. De amúgy nagyon jól jár, aki rá tud ülni erre a lassított hullámvasútra, aki tud menni ezzel a hosszú csöndekből és a komikumig közhelyes tőmondatokból álló ritmussal. A fiatal szerző először rendezte meg saját darabját a Stúdió K-ban, és a párosítás kifejezetten jó ötletnek tűnik. Az eredmény pedig a valamire való képtelenséget színházi nyelvvé alakító Hólyagcirkusz-előadások reminiszcenciáit idézi fel bennem.

A darab képlete a szerző korábbi darabjához, a Csoportkép oroszlán nélkülhöz hasonló: az innen-onnan összeverődött emberek között nincsenek valódi kapcsolatok: egy szerelmespár, akik között már nem működik semmi, a kocsmárosné, akinek nincsenek vendégei, az énekes, aki tizenkét éve nem adott ki lemezt, a fiú, aki csak azért maradt ott valahol, mert máshonnan meg eljött, egy másik fiú, aki tizenkét éve kómában van, egy lány, aki csak lébecol, és egy anya, aki nem ismeri meg a fiát. Semmibe meredő, űrben lebegő alakok: a létbe vetettség egzisztencialista burleszkje ez, amit harsányan ki lehet kacagni, és ami máskor szorongással tölt el. És bár olykor szinte kínszenvedést okoz a vontatottság, és a saját nevükön szereplő színészek nem mindegyike érzékelteti elég kifinomult eszközökkel az abszurditást, ezzel együtt is tudnak eget rengetően olyanok lenni a színpadi alakok, mint mi magunk: bizonytalanok, vakon tapogatózók, bénák, akik vágyódnak a gyermekkor egysége után, még akkor is, ha rémálomként élték meg. Fekete Ádám: acquired taste, de megéri.

Stúdió K Színház, január 27.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.