A II. kerület polgármestere szerint az önkormányzat mindent megtesz az Átrium megmentéséért

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 22.

Színház

A fenntartó szerepét azonban nem tudják átvenni.

„Határozott célunk, hogy a II. kerületi művészeti élet ne veszítse el azt az értéket, amit az Átrium teremtett. Hogy hogyan és milyen formában érhető ez el, arról most csak annyit tudok mondani, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni” – nyilatkozta a hvg.hu-nak a II. kerület MSZP-s polgármestere, Őrsi Gergely. 

A lap annak apropóján kérdezte a polgármestert, hogy az Átrium hétfőn bejelentette, a szeptemberben induló évad lesz az utolsó. Az Átrium ebben az évben nulla forint állami támogatást kapott, a színházat a nézők támogatásából tartották életben. Őrsi Gergely a jövő nyári bezárás hírére reagálva Facebook-oldalán azt írta: „Hiszem, együtt a mostani, kilátástalannak tűnő helyzetre is találunk megoldást. Budának szüksége van az Átriumra és most az Átriumnak is a budaiakra – mi pedig nem hagyhatjuk, hogy elvegyék tőlünk a színházunkat.”

Amikor 1935-ben megnyitott az akkor még filmszínházként működő Átrium, a Rózsadombra még gyalog kellett felmenjenek az...

Posted by Őrsi Gergely on Monday, August 21, 2023

Arra azonban nincs esély, hogy a kerületi önkormányzat egyszerűen átvegye a fenntartó szerepét, mivel a kormány gyakorlatilag kizárta a kulturális élet támogatott szereplői közül az Átriumot.

A színház jelenlegi formájában való működtetéséhez a jegybevételeken kívül évi 200 millió forintra lenne szükség, „ami azért már egy szabad szemmel is látható összeg egy kerületi önkormányzatnál”

– fogalmaz Őrsi a lap megkeresésére, hozzátéve, hogy az önkormányzat „külső támogatóként van jelen ebben a történetben”. A színháznak tizenegy éve otthont adó épület tulajdonosai egyébként kedden közölték, mindent meg fognak tenni, hogy az épület továbbra is kulturális térként üzemeljen, akár az Átrium régebbi előadásait is játszva. Őrsi Gergely emlékeztetett, a kerület ellenzéki vezetésű önkormányzata rögtön felajánlotta a segítségét a színháznak, amikor a kulturális tao-támogatás rendszerének megszüntetése után az Átriumtól megvonták korábbi támogatásának háromnegyedét, azóta pedig több előadásban is koprodukciós partnerként vett részt a kerület, a szeptemberben kezdődő is bemutatnak majd ilyen előadást.

„Most egy hosszabb gondolkodásra van szükség, amiben mi – ahogy eddigi is – nyitott fülekkel veszünk részt. Őszintén remélem, hogy nem a túlzott optimizmusom mondatja velem, de hiszek abban, hogy valahogy meg tudjuk menteni azt a pezsgő kulturális és színházi életet, ami az Átrium miatt is volt eddig felívelő szakaszban a kerületben. Hogy milyen formában, az az ügy minden szereplőjén múlik” – mondta a polgármester.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.