Befejezi az Átrium, jövő nyártól nem lesz új évad

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 21.

Színház

Az indoklás szerint még azelőtt szeretnék befejezni, hogy a körülmények elkezdenének látszani a művészeti munkájukon.

„Kedves Nézőink, sajnálattal jelentjük be, hogy az Átriumban zajló színházi tevékenységünket a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezzük” – jelentette be Facebookon az Átrium Színház.

A színház megköszönte az eddigi támogatást nézőiknek és támogatóiknak, mint írják, nincsen remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkájukat. Hozzátették:

„Támogatóink pontos elszámolást kaptak arról, hogy mire használtuk fel az adományaikat, láthatták, hogy milyen fontos volt hozzájárulásuk a jelenlegi túléléshez – de nem lehet minden évben csupán túlélni.”

Az indoklás szerint még azelőtt szeretnék befejezni, hogy a körülmények elkezdenének látszani a művészeti munkájukon, kollégáik mentális és fizikai egészségén. „A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan” – írták. „Ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni”.

Az Átrium ebben az évben nulla forint állami támogatást sem kapott, a színházat nézőik támogatásából tartották életben. Az támogatókat gyűjtő Átrium Mecénás Klubot és a támogatási programot szeptember 1-jével megszüntetik.

A közleményt azzal zárták, hogy egy évaduk maradt arra, hogy együtt elbúcsúztassák azt a színházat amit csináltak: „Szeretnénk szabadon együtt örülni annak, hogy még van egy évad, amire várunk mindenkit szeretettel!”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.