Végveszélyben a független színházak

Éheztetve

Színház

Több száz csésze kávé, összegyűjtött polgári forintok és a főváros expressz gyorssegélyének hála túlél, sőt évadot hirdet a Margit körút közhasznú magánszínháza, az Átrium. De az egész független szcéna bajban van: a tao kivezetése után a színházművészet állami támogatása egyre kuszább, kiszámíthatatlanabb és kevesebb.

„Volt egy kormánypártisággal nem vádolható társulat, amely levelet írt Fekete Péternek, hogy szüksége van tízmillió forintra. Nem érkezett válasz. Utána kopogtattak a következő ajtón, a minisztériumnál ugyanezzel a kéréssel. Nem érkezett válasz. Pár hónappal később csörög a telefon, hogy jönne pénz az államtitkárságtól. Aztán jött a minisztériumtól is. Szerencséjük volt, mert ebben a rendszerben az is megtörténhetett volna, hogy nem jön pénz sehonnan.”

Ezzel a kis történettel világítja meg a támogatási rendszer visszás működését a színházi szcénára rálátó forrásunk, aki úgy véli, hogy a rendszerszintű rendszertelenség bizonytalanságban tartja azokat az intézményeket – „baloldalinak”, „ellenzékinek” titulált színházakat, társulatokat –, amelyek nem a hatalom kedvencei. Abban már egyik beszélgetőpartnerünk sem biztos, hogy létezik igazán hatékony kultúrjobbos mesterterv a „most mi jövünk” szellemében, főleg hogy a pénz 2022-re elfogyott. Az fix, hogy a jelenlegi finanszírozási struktúra mód és szándék híján nem szolgálja a színházba fektetett adóforintok hasznos elköltését, azt viszont igen, hogy megosztottságot teremtsen a szakmában: „Ha van pénz, megy a lapítás. Ha épp nincsen, akkor az kap, aki hangosabb.”

Átrium, alátámasztás nélkül

Június 30-án az Átrium borította ki a bilit, közzétéve: úgy állnak a dolgok, hogy az utolsó előadásokat láthatják, akik jegyet váltottak. A Facebookon látható, koromfekete profilképpel súlyosbított közleményben ez állt: „A mai naptól az Átrium csapatának sok kiváló tagja a felmondási idejét tölti. Egytől egyig kitűnő emberek, akiket soha nem lenne szabad elküldeni, mert a színház nagyrészt miattuk olyan, amilyen.” Az I. kerületi önkormányzat V. Naszályi Márta polgármester kezdeményezésére már áprilistól együttműködési szerződést fontolgatott a II. kerületi színházzal, de ennek az önkormányzat fideszes képviselői néhány ellenzékivel együtt hamar keresztbe feküdtek. A főváros a vészharang kondulása után 30 millió forintot ígért, majd hivatalos közleményben tudatta, hogy a saját fenntartású színházak finanszírozásának átütemezésével 150 millió forintos mentőcsomagot különítenek el a függetleneknek. Karácsony Gergely azért aláhúzta, hogy a város „képtelen átvenni az államtól ezeknek a színházaknak a tartós támogatását, mert nincs rá pénzünk”. Utóbb a II. kerületi önkormányzat 12 milliót adott a színháznak – és nemcsak őt támogatta, hanem még öt alapítványt és egyesületet is.

Az Átrium szűkös anyagi helyzetét az okozta, hogy nem részesülnek abból az ún. előadó-művészeti többlettámogatásból, amelyet a tao pótlására hoztak létre, pedig a jegyárbevételük alapján mintegy évi 220 millió forintra jogosultak. (Az előző években forráshiányra hivatkozva utasították el őket, miközben a kevesebb nézőt vonzó Turay Ida Színház, a Karinthy Színház és a Játékszín százmilliókat kapott.) „Működésünk mintegy 60 százalékát fedezik a jegybevételek” – mondta Zsedényi Balázs, a színház operatív menedzsere, rögtön hozzátéve, hogy ez a hagyományos kőszínházak esetén jóval kevesebb. „A tao-rendszer ezt az arányt tükrözte, amikor minden jegybevételből származó 100 forinthoz hozzátett 80-at.” Novemberben sikerrel pályáztak működési támogatásra (ezt a pályázatot az NKA honlapján kell leadni, de a minisztérium osztja ki), a megítélt 17 millió forintot viszont nem kapták meg, állítólag azért, mert a Támogatáskezelőnél nem tudják, kinek kéne aláírni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.