Végveszélyben a független színházak

Éheztetve

Színház

Több száz csésze kávé, összegyűjtött polgári forintok és a főváros expressz gyorssegélyének hála túlél, sőt évadot hirdet a Margit körút közhasznú magánszínháza, az Átrium. De az egész független szcéna bajban van: a tao kivezetése után a színházművészet állami támogatása egyre kuszább, kiszámíthatatlanabb és kevesebb.

„Volt egy kormánypártisággal nem vádolható társulat, amely levelet írt Fekete Péternek, hogy szüksége van tízmillió forintra. Nem érkezett válasz. Utána kopogtattak a következő ajtón, a minisztériumnál ugyanezzel a kéréssel. Nem érkezett válasz. Pár hónappal később csörög a telefon, hogy jönne pénz az államtitkárságtól. Aztán jött a minisztériumtól is. Szerencséjük volt, mert ebben a rendszerben az is megtörténhetett volna, hogy nem jön pénz sehonnan.”

Ezzel a kis történettel világítja meg a támogatási rendszer visszás működését a színházi szcénára rálátó forrásunk, aki úgy véli, hogy a rendszerszintű rendszertelenség bizonytalanságban tartja azokat az intézményeket – „baloldalinak”, „ellenzékinek” titulált színházakat, társulatokat –, amelyek nem a hatalom kedvencei. Abban már egyik beszélgetőpartnerünk sem biztos, hogy létezik igazán hatékony kultúrjobbos mesterterv a „most mi jövünk” szellemében, főleg hogy a pénz 2022-re elfogyott. Az fix, hogy a jelenlegi finanszírozási struktúra mód és szándék híján nem szolgálja a színházba fektetett adóforintok hasznos elköltését, azt viszont igen, hogy megosztottságot teremtsen a szakmában: „Ha van pénz, megy a lapítás. Ha épp nincsen, akkor az kap, aki hangosabb.”

Átrium, alátámasztás nélkül

Június 30-án az Átrium borította ki a bilit, közzétéve: úgy állnak a dolgok, hogy az utolsó előadásokat láthatják, akik jegyet váltottak. A Facebookon látható, koromfekete profilképpel súlyosbított közleményben ez állt: „A mai naptól az Átrium csapatának sok kiváló tagja a felmondási idejét tölti. Egytől egyig kitűnő emberek, akiket soha nem lenne szabad elküldeni, mert a színház nagyrészt miattuk olyan, amilyen.” Az I. kerületi önkormányzat V. Naszályi Márta polgármester kezdeményezésére már áprilistól együttműködési szerződést fontolgatott a II. kerületi színházzal, de ennek az önkormányzat fideszes képviselői néhány ellenzékivel együtt hamar keresztbe feküdtek. A főváros a vészharang kondulása után 30 millió forintot ígért, majd hivatalos közleményben tudatta, hogy a saját fenntartású színházak finanszírozásának átütemezésével 150 millió forintos mentőcsomagot különítenek el a függetleneknek. Karácsony Gergely azért aláhúzta, hogy a város „képtelen átvenni az államtól ezeknek a színházaknak a tartós támogatását, mert nincs rá pénzünk”. Utóbb a II. kerületi önkormányzat 12 milliót adott a színháznak – és nemcsak őt támogatta, hanem még öt alapítványt és egyesületet is.

Az Átrium szűkös anyagi helyzetét az okozta, hogy nem részesülnek abból az ún. előadó-művészeti többlettámogatásból, amelyet a tao pótlására hoztak létre, pedig a jegyárbevételük alapján mintegy évi 220 millió forintra jogosultak. (Az előző években forráshiányra hivatkozva utasították el őket, miközben a kevesebb nézőt vonzó Turay Ida Színház, a Karinthy Színház és a Játékszín százmilliókat kapott.) „Működésünk mintegy 60 százalékát fedezik a jegybevételek” – mondta Zsedényi Balázs, a színház operatív menedzsere, rögtön hozzátéve, hogy ez a hagyományos kőszínházak esetén jóval kevesebb. „A tao-rendszer ezt az arányt tükrözte, amikor minden jegybevételből származó 100 forinthoz hozzátett 80-at.” Novemberben sikerrel pályáztak működési támogatásra (ezt a pályázatot az NKA honlapján kell leadni, de a minisztérium osztja ki), a megítélt 17 millió forintot viszont nem kapták meg, állítólag azért, mert a Támogatáskezelőnél nem tudják, kinek kéne aláírni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.