ZSIBONGÓ melléklet - rés a présen

„Akár meg is tudják őket érinteni”

Zimányi Zsófia művészeti vezető

  • rés a présen
  • 2017. április 23.

Színház

rés a présen: Öt éve indult a Rózsavölgyi Szalon. Mi valósult meg azóta az eredeti elképzelésekből, és mi az, ami meglepetés nektek is?

Zimányi Zsófia: Az eredeti elképzeléseknél sokkal több valósult meg. Úgy terveztem, hogy minikoncertek és irodalmi estek lesznek a Szalonban, de az első színházi bemutató megmutatta, milyen igény van jó előadásokra, úgyhogy ez vált a Szalon fő profiljává. 5 év alatt 49 színházi premiert tartottunk, amelyből 25 ős-, 17 pedig magyarországi bemutató volt. Azt a néhány produkciót, ami nem ilyen, általában azért vettük elő, mert általunk nagyon tisztelt művészek szerették volna eljátszani.

rap: A te pályádon mennyire meghatározó a Rózsavölgyivel töltött idő? Mik voltak ennek a pár évnek a leggyümölcsözőbb és a legkétségbeejtőbb pillanatai?

ZZS: Igazából fiatalkori álmomat tudom itt megvalósítani. Valamikor egyetemista koromban dramaturg szerettem volna lenni, aztán ez másként alakult. Most öt éve mindent úgy olvasok, hogy vajon alkalmas-e nálunk egy színházi megvalósításra. Ez nagyon nagy öröm.

rap: Mitől marad egyben és működik egy ilyen privát hely?

ZZS: Attól, hogy van az elképzelés, megvannak a létrehozás objektív és szubjektív feltételei, és van rá kereslet a közönség részéről. Ráadásul mi vagyunk az egyetlen olyan színház, ahol a művészek annyira közel vannak a nézőkhöz, hogy akár meg is tudják őket érinteni – és a rendezők előszeretettel használják a Szalon legkülönbözőbb részeit, sarkait, a színészek sokszor a közönség sorai között játszanak.

rap: Milyen darabok vannak most repertoáron?

ZZS: 21 darab van műsoron. A legrégebbi előadásainkat 2012-ben mutattuk be: Jordán Tamás önálló estjét, a Széllel szembe címűt, és Pierre Sauvil Napfény kettőnknek című darabját. Mindkettő töretlen siker. Legtöbbet játszott produkciónk túl a 160-as előadásszámon: Mark St. Germaintől Az utolsó óra. Legszomorúbb előadásunk az Előttem az élet, hiszen ebben lépett színpadra Margitai Ági utoljára. Igazán nagy öröm azonban, hogy szerepére Nagy Mari személyében méltó utódot találtunk. Előadásaink rendszeresen jelennek meg fesztiválokon, és természetesen nagyon örültünk 2015-ben, hogy a Romance.com A legszerethetőbb előadás díját kapta a Vidor Fesztiválon.

rap: Milyen bemutatók várhatók még az évadban?

ZZS: Legközelebbi premierünk Agota Kristof Az analfabéta című művéből készül. Nagyon szomorú, de rendkívül aktuális előadás lesz. Résztvevői Falusi Mariann és Födő Sándor „Fodo”, rendező Galgóczy Judit. Nyárra pedig V. Kulcsár Ildikó Három szótag című művével készülünk. Hosszabb távú terveink közé tartozik, hogy megközelítően olyan jó szezonjaink legyenek a Szalonban, mint eddig, valamint a Magvető Könyvkiadó létrehozza éppen a mi ötödik születésnapunkra a Magvető Cafét, amelynek az arca Nyáry Krisztián, de a programok összeállításában és bonyolításában mi is segítünk. Koprodukcióink eddig is voltak különböző színházakkal, és természetesen a jövőben is nyitottak vagyunk mindenféle együttműködésre. Úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő 5 év legalább olyan eseménydús lesz, mint az előzőek.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.