Bútorlény, sárkány, ernyőállat, furcsa transzformációk, időn és formán kívüli világok. Kétszereplős cirkusz: Jean-Baptiste Thierrée és Victoria Chaplin több évtizede turnéznak ezzel az előadással. És igazság szerint, van is benne valami lassú, valami avíttas. Mégsem unalmas. Egy más rendszerben mozgunk, varázslatos kosztümök, (önmagukat leleplező) trükkös kellékek és vurstlizene útvesztőiben. Ahol néha azért lesokkol egy-egy szürreális óriásnyúl – nézőtéri pletyka szerint belga óriásnyúl – is.
Fotó: © Cirque Invisible
A cirkusz műfaja önkéntelenül visszakapcsol a gyerekkorhoz, bár ha bohóctrükköket, tökéletes illúziót vagy vérfagyasztó mutatványokat várunk, valószínűleg más társulatot kell keresni. Itt nem a testi erő (határainak) megmutatása a tét, sokkal inkább az ötletes jelmezekre épített jelenetek atmoszférája. Míg a férfi szereplő tipikus clownfigura, akinek sokat sejtető mosolya ragadós (és ez a mosoly nem szűnik meg az öngólos poénoknál sem); a női karakter átváltozóművész és (kötél)táncos: szemet gyönyörködtető, bizarr teremtések életre keltője, miközben hol arisztokrata kisasszonyra, hol mesebeli királylányra emlékeztet.
A Cirque Invisible így egy szemlélődőbb befogadói attitűdöt kíván, a kivárás nyugalmát, miközben a tekintet feloldódhat abban, ahogyan láthatatlanná válik egy táncos, ahogyan egy óriási kanna sétáltat egy bábost, vagy ahogyan nyulak, libák, galambok lepik el a teret. Mert bizony ellepik. Alapvetően jó érzéssel távozhat az egyszeri néző, bár a tapsvihar után színpadon „felejtett”, bóklászó nyúlhoz végül senki nem mer közeledni. Pedig egy kisebb gyerek ellovagolhatna a hátán, egészen az erőművészekig.
Trafó, június 2.
