Meghalt Székhelyi József

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 22.

Színház

71 éves volt.

Elhunyt Székhelyi József Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója – derül ki a Bálint Ház Facebook-posztjából, a hírt ezt követően családjából is megerősítették az ATV-nek. 71 éves volt.

Székhelyi 1971-ben végezte el Színház- és Filmművészeti Főiskolát, diplomaszerzését követően több színházban is megfordult, tagja volt például a kecskeméti Katona József Színháznak, a budapesti Nemzeti Színháznak vagy a Madách Színháznak, és igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat.

Színházi munkái mellett számos tévéfilmben- és sorozatban játszott. Aktív közszereplő volt, egy időben politizált is. A rendszerváltáskor megkereste a Fidesz és az SZDSZ is. És bár az SZDSZ mellett döntött, mondván, egy 44 éves embernek már nem lett volna illő a a Fiatal Demokraták Szövetségéhez tartoznia, bár akkor saját elmondása szerint nagyon szerette őket, végül mégsem lett képviselő.

2012-ben nagy botrány keveredett abból, amikor nyilvánosságra került egy hangfelvétel, mely szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyit. Erre reagálva akkor Székhelyi kijelentette, hogy őt nem lehet lezsidózni, csak felzsidózni.

Jó ideje tüdőrákkal küzdött, de betegsége ellenére nem hagyott fel a munkával, úgy nyilatkozott, „Én még az a generáció vagyok, melynek tagjai nem mondanak le előadást”, és az a figura, akit alakít a színpadon, nem tüdőrákos.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.