Eszenyi az őt ért kritikákról: "Igen, határozott vezető vagyok"

  • narancs.hu
  • 2020. március 11.

Színház

Eszenyi furcsa egybeesésnek tartja, hogy meghallgatása előtt jelent meg a színházból korábban távozottak őt kritizáló nyilatkozata.

Interjút adott kedd este az ATV-nek Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, ahol arról a néhány napja megjelent nyilatkozatról is kérdezték, amelyben a színház társulatának több korábbi tagja is arról írt, hogy Eszenyi "verbális erőszakja és agresszív vezetői kommunikációja" is hozzájárult a távozásukhoz.

Eszenyi a csatornának erről azt mondta, furcsa egybeesésnek tartja, hogy egy nappal azelőtt jelent meg ez a nyilatkozat, hogy igazgatói pályázatát a szakmai bizottságban meghallgatták volna, ráadásul olyan kollégáktól, akik már nem a Vígszínház tagjai.

"Én ilyet soha nem tennék és nem is tettem. Igen, határozott vezető vagyok, de minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozom. Soha nem vezetett semmi más" - tette hozzá.

Azt mondta, mindig mindenkivel szeret mindent megbeszélni, az irodája nyitott, szívesen meghallgat bárkit, akinek ilyen problémája van, és elgondolkodtatónak tartja, hogy az elmúlt években erről miért nem beszélt neki senki.

Arról, hogy az elmúlt 10 évben 47-en távoztak a színházból Eszenyi azt mondta, a fluktuáció világjelenség mindenhol, és szerinte ez az előző vezetés alatt is így volt.

A "verbális abúzus" felvetésére azt mondta: "erre nem tudok reagálni". Hozzátette, most egyébként "nagyon jó" a színházban a hangulat.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.