Így maradnak el a veszélyhelyzet miatt a programok

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. március 11.

Színház

Elmarad a könyvfesztivál, a szórakozóhelyek is lemondták programjaikat.

Több kulturális rendezvényt elhalasztanak, miután a kormány szerdai ülésén veszélyhelyzetet rendelt el és megtiltotta a száz főnél nagyobb látogatottságú beltéri és az 500 főnél nagyobb látogatottságú kültéri rendezvényeket.

A legtöbb helyen a megváltott jegyeket visszaváltják, vagy későbbi időpontra lesznek érvényesek, a részletekről a közönségnek az intézmények honlapjain és közösségi oldalain érdemes tájékozódnia, a gyakorlat ugyanis az egyes rendezvényeknél eltérő, van, ahol igyekeznek más, későbbi időpontot találni rá.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerdán honlapján közölte, hogy elhalasztják a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelyet eredetileg április 23-tól 26-ig rendeztek volna. A könyvfesztivál új időpontjáról később adnak tájékoztatást.

Későbbi időpontra halasztják az eredetileg április 8. és május 17. közötti időpontra tervezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozót is. A MITEM-re megvásárolt jegyek és bérletek érvényesek lesznek az új időpontokra, amelyekről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Már most bejelentették azt is, hogy elhalasztják a Construma és OtthonDesign (április 1-5.), valamint az Ipar Napjai (május 5-8.) kiállítást.

A Nemzeti Színház a veszélyhelyzeti rendelkezés visszavonásáig nem tartja meg előadásait. Az elmaradt előadások jegyeit a nézők egy későbbi időpontra becserélhetik.

A Magyar Állami Operaház a szerda esti Laurencia-előadást az Erkel Színházban még megtartja, de csütörtöktől egyelőre április 3-ig valamennyi előadást, koncertet és egyéb rendezvényt törölnek. A megváltott jegyekkel, bérletekkel kapcsolatban hamarosan tájékoztatást adnak.

A Művészetek Palotája egyelőre március 31-ig nem tartja meg az előadásait. A megvásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, ennek módjáról hamarosan tájékoztatják a közönséget.

A Nemzeti Filharmonikusok márciusi hangversenyei biztosan elmaradnak. Az online vagy személyesen megváltott jegyeket és a koncertekre eső bérlethányadokat az elmaradt koncertet követő 60 munkanapon belül visszaváltják vagy átcserélik nyári, szabadtéri hangversenyeikre.

Elhalasztják a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, amely március 23. és 29. között lett volna.

A Várkert Bazár szerdától valamennyi programját törölte március végéig. Az online vásárolt jegyek visszaváltásáról az Interticket Kft. küld értesítést a vásárlóknak, míg a Várkert Bazár jegypénztáraiban megvásárolt jegyek az előadás dátumától 14 napon belül válthatóak vissza a Déli Palotában található jegypénztárban.

A kihirdetett veszélyhelyzet miatt határozatlan ideig nem tartja meg programjait csütörtöktől a Trafó, az elmaradt előadások jegyei bármely későbbi előadásra értékhatárukig beválthatók vagy visszaválthatók. A Katona József Színház csütörtöktől függeszti fel előadásait valamennyi játszóhelyén az egészségügyi vészhelyzet visszavonásáig. A Radnóti Színház szerda este még megtartja az Ádám almái előadást a Katonában, a továbbiakról későbbre ígértek tájékoztatást. Az Örkény Színház, a József Attila Színház, és az Újszínház is hasonlóan jár el, csütörtöktől nem tartanak előadásokat, míg a Vígszínházban és a Pesti Színházban már a szerda esti előadások is elmaradnak.

A Fonó Budai Zeneház egyelőre két hétig nem tartja meg programjait, a jegyek visszaválthatók vagy későbbi eseményre átválthatók. A Térszínház egyelőre április 13-ig nem tart előadásokat.

A Ludwig Múzeum március végéig, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum,és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum szerdától határozatlan időre zárva tart, a Petőfi Irodalmi Múzeumba és a tagintézményeibe tervezett beltéri rendezvények előreláthatólag március végéig elmaradnak. A Szépművészeti Múzeum előre tervezett programjai elmaradnak.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia valamennyi tavaszi eseményét elhalasztja.

A rendelkezés érinti a szórakozóhelyeket is: az Akvárium Klubban szerdától minden rendezvényt elhalasztanak, a Dürer Kertben szerda este még megtartják a koncerteket, a későbbi rendezvényeket március 31-ig lemondták. Az Instant-Fogas Komplexum már szerdától bezár, az A38 Hajó azonban csak Koncertterem programjait halasztja el, a 100 főnél kisebb befogadóképességű termeiben (Kiállítótér, Étterem, Petőfi TV Akusztik műsorának felvétele) megtartják a rendezvényeket.

A 70 ember befogadására alkalmas teremmel rendelkező Spinoza Színház ugyanakkor továbbra is megtartja előadásait. Ugyancsak megtartják Török Ádám szerdai esti koncertjét Budapesten.

Előreláthatólag április közepéig nem tartja meg budapesti és miskolci koncertjeit a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A Miskolci Nemzeti Színház mindhárom játszóhelye zárva tart bizonytalan ideig, a megváltott jegyekkel és bérletekkel kapcsolatban a későbbiekben adnak tájékoztatást.

A Szolnoki Szigligeti Színház felfüggeszti a nagyszínpadi előadások bemutatását az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A Szín-Mű-Hely hetven fő befogadására alkalmas, az ottani meghirdetett előadások nem maradnak el.

A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban a nagyszínpadi bemutatói a veszélyhelyzeti rendelkezés visszavonásáig elmaradnak. A tantermi deszka és a kamaratermi előadásokat a kiadott műsor alapján igény szerint megtartják. Az elmaradt előadások jegyeit a nézők egy későbbi időpontra becserélhetik.

Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központ április 15-ig meghirdetett rendezvényei elmaradnak.

A Győri Nemzeti Színházban csütörtöktől határozatlan ideig minden előadás elmarad. A megvásárolt színházjegyek visszaváltása leghamarabb az elmaradt előadás másnapján lehetséges a jegypénztárban, az online megvásárolt jegyek árát az Interticket Kft. automatikusan visszautalja.

A debreceni Csokonai Színház azonnali hatállyal felfüggeszti a színházi előadások megtartását - közölte a színház sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Az április 2-9. között meghirdetett 14. Deszka Fesztivál megtartásáról később döntenek. A bérletes előadásokat egy későbbi időpontban megtartják, a bérletszünetes előadásokra váltott jegyek a jegypénztárban visszaválthatóak.

A pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) minden helyszínén, így a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Kodály Központban, a Művészetek és Irodalom Házában elmaradnak március 12-től a 100 főnél nagyobb beltéri, illetve 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények. A cég folyamatosan tájékoztatja a honlapján és a Facebook-oldalain a közönséget, hogy mely programok érintettek. A Pécsi Nemzeti Színház előadásai szintén elmaradnak határozatlan ideig.

Szegeden elmarad Árvízi Emléknap szombaton a szegedi Dóm téren. A Szegedi Nemzeti Színház és az Ifjúsági Ház beltéri programjait, a Belvárosi Mozi előadásait, a Szent-Györgyi Albert Agora, a Sportcsarnok és a művelődési házak rendezvényeit lemondta az önkormányzat. Makón elmaradnak Mozaik múzeumtúra rendezvényei.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.