szabadkai Kosztolányi Dezső Színház évad- és Desiré fesztiválnyitó előadását Kokan Mladenović vendégrendezte. Majakovszkij nagy ívű, futurista programverse az alap. 1909-ben a költőt tíz hónapra elítélték a Forradalom tíz üzenetének közzétételéért. Az 1917-es forradalom tíz napján tíz választ is adott az üzenetekre, amelyeknél tízszer tíz év után sincs jobb üzenet bármely forradalom számára. A Kosztolányi színészei: Béres Márta, Kiss Anikó, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Nagyabonyi Emese hardcore formában adják át az üzeneteket. Először szürke munkásruhában, a nézőket terrorizálva, majd rózsaszínben, száraz kenyereket arannyá változtatva a képzelőerejükkel egy gegparádé közepette. Komor, abszurd jelenetben két fiatal kivégzését mesélve felhívják a figyelmet arra, hogy forradalomnak kéne kitörnie, ha az állam bebörtönzi vagy elüldözi a fiatalokat. A Pampers-show-ban az új kor sztahanovistáiról esik szó, akik kibírják a futószalag mellett vizelés nélkül, Tájkun fiának története meg egy multimédiás betét a gazdag üzletember fiáról, akit viszont nem ítéltek el részeg gázolásért. A szólásszabadság kapcsán az angazsált színházat és benne magukat ostorozzák. Béres Márta one woman show betétje parádés, és meghökkentő a trágár fenyegetésetűd is, mintha valami új rapballada volna, de kiderül, hogy valóság, hisz Szabadka polgármestere fenyegette meg így politikai ellenfelét egy hangfelvétel szerint. Nem lettek következményei, ahogy semminek nincsenek. Ismerős? Ebben az előadásban az alkotók nem gyávák, teli torokból üvöltenek, míg ti hallgattok, emberek!
Figyelmébe ajánljuk
Orbán megbeszélte Trumppal, hogy maradjon a rezsicsökkentés
Washingtonba repült a magyar miniszterelnök, a hivatalos ebéd igen jó hangulatban zajlott, majd kiderült, hogy Orbánnak sikerült kiharcolni a mentességet az orosz szankciók alól – a Barátság és a Török Áramlat esetében egy évig.
Vers Oroszország örök háborújáról: a költők tényleg jósok?
Baka Istvánra egy harmincéves tévéfelvétellel emlékeztek hétfőn Szegeden. A költő felolvasta benne egy műfordítását, amely a nézők előtt kapott új jelentésréteget.
Máris elkezdett elpárologni a gyermekvédelemre beígért 17 milliárd forint
Innen? Hová? Szabó Andrea választásszociológus és Rainer M. János történész lesz az élő Narancs-beszélgetés két vendége
- narancs.hu
Van új a nap alatt! Van szerencsénk egy olyan élő Narancs-beszélgetést beharangozni, amelynek apropóját egyszerre adja forrongó jelenkorunk és annak sok évtizedes, néha bizony évszázados előzményei.
Hallgatói aukció a Képzőn: a fiatal művészek pályakezdését és a rászoruló diákokat is támogatják
Második alkalommal rendezték meg a képzőművészeti egyetemen a jumpSTART eseménysorozatot, melynek zárásaként a halgatók alkotásaira lehet licitálni. A bemutatott művek mellett megismerhettük a kezdeményezés legfontosabb céljait.
Adatok a Tiszától: a Lázár-birodalom visszavág
Németh Balázs házhoz ment – írjuk –, de a Promenad24 tömegével félemlíti meg az embereket Csongrád-Csanád megyében.
Tuzson Bence, a nagy mókamester, úgy verheti át a Facebook algoritmusát, mint senki más
Létrejött egy oldal, ami olyan, mintha nem politikai tartalmakat gyártana, de közben a térség fejlesztéseit tervezhetik bemutatni vele.
A Fidesz házhoz megy
Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.
Szétpikkelyesedett egység
Az előadás a kortárs művészet elérhetőségét és megérthetőségét szerette volna reprezentálni, ennek jegyében tánc és fényjáték keretezett négy kortárs zeneművet.
Méhünknek gyümölcse
Több oka is van, hogy Georgia a béranyaság egyik paradicsomává vált.
Mint az itatós
Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.
Minden meg akar ölni
- SzSz
Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

