Kulka János színpadra lép Szegeden

  • narancs.hu
  • 2018. november 22.

Színház

Mint kőszobor.

2019 nyarán a megújult Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Don Juanban játszani fog Kulka János, írta meg az Index.

A színész egyébként januárban is színpadra lép majd a Trafóban, a Dollár Papa Gyermekei című csoport Árvácska-átiratában, amit Ördög Tamás rendez.

A Don Juanban Kulka a meggyilkolt kormányzót és kőszobrát alakítja majd.

Kulka korábban azt nyilatkozta, hogy visszavonul. A színész 2016 áprilisában kapott sztrókot, ami a beszédére is hatással volt. Az afáziáról, és a beszéd újratanulásának nehészégéről több interjúban beszélt az utóbbi hónapokban, például ebben.

false

Figyelmébe ajánljuk

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.