Meg meri választani második nekifutásra Jordán Tamást a szombathelyi önkormányzat?

  • - czenkli -
  • 2017. május 23.

Színház

Nemigen van más választás, csak egy pályázat érkezett.

Május 22-én lejárt a Weöres Sándor Színház vezetésére kiírt újabb pályázat beadási határideje.

A poszt betöltésére kiírt, botrányba fulladt első pályázat után már csak a színházat létrehozó és azóta is vezető Jordán Tamás szállt ringbe – derül ki Czeglédy Csaba szombathelyi MSZP-s képviselő Facebook-posztjából.

Döntést júniusban hoz a képviselő-testület.

Jordánt az első kör kudarca után az önkormányzat kénytelen-kelletlen egy évre még megválasztotta igazgatónak. Viszont a színház vezetésére szóló, érvényben lévő pályázat már csak három évre szól – nem elhanyagolható különbség ez az eddigiekhez képest.

Miután Vidnyánszky Attila embere, Dér András érdekes pályázata kiszivárgott, s ő gyorsan visszalépett, a helyi tüntetés és a rendkívüli szakmai kiállás ellenére Jordán pályázatát egyszerűen érvénytelennek nyilvánították. Ám, úgy tűnik, a Teátrumi Társaság elnökének mégsem sikerült megfelelő embert találnia a színház élére. Meg persze Eperjes Károly sorozatos bohóctréfái sem segítettek a nemes ügy flott lezavarásában. Érthető tehát, ha a történtek után eszébe sem jutott senki másnak pályázni.

Maradhat Jordán? Csak nem?

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.