Meghalt Bajomi Nagy György

  • narancs.hu
  • 2023. november 29.

Színház

Az Örkény Színház társulatának tagja 56 éves volt.

Hosszú betegség után meghalt Bajomi Nagy György színész – tudatta szerdán az Örkény Színház társulata a Facebookon.

Bajomi Nagy György 1966-ban született Szentesen, 1992-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, majd a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 2004-ben szabadúszó lett, és több szerepet játszott a Jordán Tamás vezette Nemzeti Színházban, és Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, ahová 2009-ben el is szerződött. 2020-tól volt az Örkény Színház tagja. 

Négy évadon át szereplője volt a Tűzvonalban című tévésorozatnak.

Többek között Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjjal ismerték el a művészetét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk