Színház

Fosvihar

Székely Csaba: Vitéz Mihály

Színház

Tudjuk, a történelem az élet tanítómestere, méghozzá a legrosszabb, a közveszélyes fajtából való: megbízhatatlan, gyakran ismétli önmagát, és imádja a testi fenyítést.

Ordenáré és hamis természetéről drámák tömege mesél érzékletesen, melyek sorában Weöres Sándor műve, A kétfejű fenevad méltán előkelő helyet foglal el. Így aztán nem is olyan meglepő, hogy a szombathelyi színház által a centená­riumra kiírt Weöres Sándor-drámapályázaton most épp egy rokon természetű színmű, Székely Csaba Vitéz Mihálya győzedelmeskedett.

A román történelem dicsőített hőse és egyszersmind az erdélyi magyar história rossz hírű epizódfigurája, s körötte a tizenöt éves háború szövetségkötésekben, állhatatlanságban és átverésekben gazdag vérzivatara: ez adja a drámáinak kisvilágát most félig-meddig odahagyó Székely új darabjának témáját. Vérzivatart írtunk, de a szombathelyi ősbemutatót idézve írhatnánk „fosvihart” is, éppoly indokoltan, s hozzá a minimumra leszállítva a történelemmel kapcsolatos pátoszigényünket. Ahogyan azt Székely műve és Béres Attila társalkotói rangú rendezése is teszi – drasztikusan, mosdatlan kifejezések tömegével operálva, de nagyon is helytálló módon. „Rohadt fárasztó történelmet csinálni” – sóhajt fel a jakuzziban elheverő címszereplő, miközben tollba mondva ütközeteit győzelemnek hazudja a vereséget, s közben a néző itt is, másutt is készen kapja a felismerést: a történelem a múlt politikája, s nem több, nem szebb, s persze nem is nemesebb a jelen piszkosságainál. Múlt és jelen amúgy is össze-összecsúszik szövegben és színpadi jelzésekben egyaránt, s ez oda-vissza alkalmasnak bizonyul az esetleg még létező illú­ziók felszámolására.

Darab és előadás egyként magasan indul, hogy azután idővel meg- és leereszkedjen valamelyest. Bajomi Nagy György címszereplői fellépése alsónadrágban és lyukacsos trikóban igazi telitalálat: egy nagy test, egy elnehezültében is agilis fizikum játékba rengetése. Bajomi Nagy lényeglátó cinizmusa is jól üzemel, akárcsak Mertz Tibor kémi és tanácsadói rókasága, meg a csoportos szereplők energiát nem spóroló, fegyelmezett összjátéka: dobolásban és visszatérő poénok kijátszásában egyaránt. (Vörös Emil dobos csatazenéi nem csupán hangerővel győznek.) Kár, hogy az előadás jobb véleménnyel van a saját humoráról, mint a néző, aki idővel a szakmájától függetlenül is kritikusabban fogadja a megrostálás nélkül kiáradó poénokat és poénkezdeményeket. Mert ha nincs is elvi kifogása az ellen, hogy II. Rudolf prágai kormányhivatalaiban csupa Angela Merkel-imitátor ügyködjön (sőt, elsőre maga is nagyot nevet ezen a beállításon), azért a Böröczky Józsefet és a diákhumor alját idéző, unásig ismételt német nyelvparódia (kormányoziren…) meg a visszatérő Conchita Wurst-jelenet már okvetlenül soknak tűnik számára. Főleg azért, mert olykor percekre elfeledteti vele azt az amúgy nyilvánvaló tényt, hogy egy életképes új magyar dráma erős és tehetséges ősbemutatóját látja.

Weöres Sándor Színház, Szombathely, február 6.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.