Színház

Fosvihar

Székely Csaba: Vitéz Mihály

Színház

Tudjuk, a történelem az élet tanítómestere, méghozzá a legrosszabb, a közveszélyes fajtából való: megbízhatatlan, gyakran ismétli önmagát, és imádja a testi fenyítést.

Ordenáré és hamis természetéről drámák tömege mesél érzékletesen, melyek sorában Weöres Sándor műve, A kétfejű fenevad méltán előkelő helyet foglal el. Így aztán nem is olyan meglepő, hogy a szombathelyi színház által a centená­riumra kiírt Weöres Sándor-drámapályázaton most épp egy rokon természetű színmű, Székely Csaba Vitéz Mihálya győzedelmeskedett.

A román történelem dicsőített hőse és egyszersmind az erdélyi magyar história rossz hírű epizódfigurája, s körötte a tizenöt éves háború szövetségkötésekben, állhatatlanságban és átverésekben gazdag vérzivatara: ez adja a drámáinak kisvilágát most félig-meddig odahagyó Székely új darabjának témáját. Vérzivatart írtunk, de a szombathelyi ősbemutatót idézve írhatnánk „fosvihart” is, éppoly indokoltan, s hozzá a minimumra leszállítva a történelemmel kapcsolatos pátoszigényünket. Ahogyan azt Székely műve és Béres Attila társalkotói rangú rendezése is teszi – drasztikusan, mosdatlan kifejezések tömegével operálva, de nagyon is helytálló módon. „Rohadt fárasztó történelmet csinálni” – sóhajt fel a jakuzziban elheverő címszereplő, miközben tollba mondva ütközeteit győzelemnek hazudja a vereséget, s közben a néző itt is, másutt is készen kapja a felismerést: a történelem a múlt politikája, s nem több, nem szebb, s persze nem is nemesebb a jelen piszkosságainál. Múlt és jelen amúgy is össze-összecsúszik szövegben és színpadi jelzésekben egyaránt, s ez oda-vissza alkalmasnak bizonyul az esetleg még létező illú­ziók felszámolására.

Darab és előadás egyként magasan indul, hogy azután idővel meg- és leereszkedjen valamelyest. Bajomi Nagy György címszereplői fellépése alsónadrágban és lyukacsos trikóban igazi telitalálat: egy nagy test, egy elnehezültében is agilis fizikum játékba rengetése. Bajomi Nagy lényeglátó cinizmusa is jól üzemel, akárcsak Mertz Tibor kémi és tanácsadói rókasága, meg a csoportos szereplők energiát nem spóroló, fegyelmezett összjátéka: dobolásban és visszatérő poénok kijátszásában egyaránt. (Vörös Emil dobos csatazenéi nem csupán hangerővel győznek.) Kár, hogy az előadás jobb véleménnyel van a saját humoráról, mint a néző, aki idővel a szakmájától függetlenül is kritikusabban fogadja a megrostálás nélkül kiáradó poénokat és poénkezdeményeket. Mert ha nincs is elvi kifogása az ellen, hogy II. Rudolf prágai kormányhivatalaiban csupa Angela Merkel-imitátor ügyködjön (sőt, elsőre maga is nagyot nevet ezen a beállításon), azért a Böröczky Józsefet és a diákhumor alját idéző, unásig ismételt német nyelvparódia (kormányoziren…) meg a visszatérő Conchita Wurst-jelenet már okvetlenül soknak tűnik számára. Főleg azért, mert olykor percekre elfeledteti vele azt az amúgy nyilvánvaló tényt, hogy egy életképes új magyar dráma erős és tehetséges ősbemutatóját látja.

Weöres Sándor Színház, Szombathely, február 6.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.