rés a présen: Először lesz látható nálunk a Walking Mad című balett az Operában. Kinek a darabja ez, és mit kell tudni a sztoriról?
Yvan Dubreuil: Csaknem 15 évvel ezelőtt készült az NDT (Nederlands Dans Theater) részére, Ravel Bolerójára. Ilyen híres zenére alkotni mindig nagy kihívás. Amikor Johan Inger ezt megalkotta, az foglalkoztatta, hogy mit tesz egy kapcsolattal az idő: mit jelent találkozni valakivel, együtt élni valakivel, és mit jelent elválni attól az embertől, akivel együtt éltél. A balett a kapcsolatok három idősíkjára fókuszál: a reményre az elején, a konfrontációra középtájon, illetve arra, hogy mi marad belőle a végére. A darabban 3 nő szerepel, akik ezt a 3 idősíkot fejezik ki.
rap: Hogyan találkoztál először a művel?
YD: Ez egy hosszú történet. Röviden elmesélve: táncolnom kellett volna a darabban, de egy autó nem állt meg, szétlapította a robogómat, tönkretette a térdemet, és akkor Johan felkért, hogy tánc helyett vegyek részt az alkotásban. Tudtam, hogy ha így lesz, akkor sosem fogom eltáncolni ezt a darabot. Igent mondtam, és így kezdődött egy nagy barátság és egyben egy hosszú távú művészi együttműködés.
rap: Mit szeretsz benne a legjobban?
YD: Az őszinteséget. Emocionálisan és energetikailag egyaránt nagyon őszintén ábrázolja a kapcsolatokat. Ikonszerűen letisztult a mozgásvilága. És ezt kell előhoznom a balettművészekből, ami nem könnyű feladat.
rap: Mikor kezdted a munkát a Magyar Állami Operaház táncosaival? Dolgoztál már itt előtte is?
YD: A Magyar Nemzeti Balett-tel (MNB) két évvel ezelőtt dolgoztam először a Hat tánc című Kylián-produkcióban, és fantasztikusan éreztem itt magam. Ezúttal szeptember 8-án, kedden kezdtem a munkát és sokkal mélyebbre szeretnék merülni. El szeretném érni, hogy a táncosok még jobban bízzanak a saját munkájukban és merjenek keresni, kutatni, a szó filozófiai értelmében.
rap: Az említett Kylián-darab is szerepel az Őrült tánc! – de van benne rendszer című, egyfelvonásos táncművekből álló esten, amely a Walking Mad magyarországi ősbemutatója is szeptember 26-án.
YD: Igen, a Hat tánc bepróbálásában is van egy kis részem. Remek lehetőség ez arra, hogy megfigyeljem, mennyit fejlődtek az általam már ismert balettművészek, és hogy milyen sokat fejlődött az együttes sokszínűségben – alkati, nemzetiségi és tapasztalatbeli sokszínűségben –, ami egy új szintre emelte az MNB-t, egy sokkal nyitottabb és még jobb minőségű művészi csoportot hozva létre. Ezt nagyon nem könnyű megteremteni, itt pedig megtörténik. Mindenkit arra biztatok, hogy bízzon a változásban! Bízzatok a saját változásotokban!
rap: Hol élsz és dolgozol manapság?
YD: Húsz éve Hollandiában élek a családommal együtt, és azt tervezem, hogy itt is maradok. Budapestről Hágába térek majd vissza, ahol a táncművészeti iskola növendékeivel színpadra állítok egy Johan Inger- és egy Hans van Manen-darabot.
rap: Szerinted mit jelent a kortárs a balett esetében?
YD: Erről holnapig mesélhetnék egyfolytában. A klasszikus balett valójában sohasem létezett, hiszen amikor létrejött, akkor egyszerűen csak időszerű volt, nem klasszikus. Csupán most, 100 évvel későbbről visszanézve tűnik klasszikusnak a Hattyúk tava. A maga idejében az volt, aminek lennie kellett. Szóval a „klasszikus” csupán az idő múlását kifejező jelző, egy nézőpont, és mint ilyen megváltoztatható. És talán ezt a változást nevezzük úgy, hogy „kortárs”.
