Juhász Nóra díszletei és Terhes Sándor színészi játéka sokat segítettek abban, hogy az aránytalanul hosszúra nyúlt részeket is átvészeljem, ne forduljak be teljesen, és így olyan dolgokat láthassak, amiket és ahogy máshol nem. Ami mégiscsak az egyik legjobb dolog, ami a kortárs színháztól remélhető.
Vajdai Vilmos néha reménytelenül nagyszabású elgondolásai most egy „revüszínpadon” érvényesülhettek, és kitombolhatták magukat. Az alapmű tökéletes választás ehhez: Milena Marković kortárs szerb drámaíró provokatív, feminista punkdrámája a nő társadalmi helyzetével foglalkozik, egy idős korára alkoholistává lett festőnő rémálmoktól és súlyos veszteségektől kísért életén keresztül, közismert gyermekmesék figuráival. A nőművész életútját kísérve alapvető társadalmi problémák kerülnek elő: szeretet nélküli gyerekkor, a nemi erőszak „elfogadott” formái, a sikertelen házasságok és a diszfunkcionális családok okozta mentális károk, a sérülten született gyerek – és így tovább. Az alkoholfüggés csak következmény, amin nem segít a fiatal képzőművészet-rajongók elismerése és szeretete sem.
Csak a látvány, a vizuális élmény, a zseniális festmények adhatnak feloldozást. A szöveges részek kíméletlenségét a többször abszurdba forduló szövegmondás mellett egy-egy sokkoló látvány oldja fel tehát. Az óriás és pszichedelikus Jancsi és Juliska színeváltozásainak hol hipnotizáló, tudatmódosító, hol kijózanító ereje van. A Castellucci-hatás kifogástalanul érvényesül. De azért az előadást még húzni kell.
TÁP Színház, Trafó, szeptember 11.
