Ecsedi Erzsébet kapja 2023-ban a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját
1999 óta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja.
1999 óta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja.
Színházi és filmes munkái mellett szinkronszínészként több mint 2200 szerepet kapott.
Egy hétvége gondolkodási idő után mondott igent a felkérésre a műsorvezető.
Rövidke utazással kezdjük mi is. Bár a Stúdió K előterében gyülekezünk, maga az előadás nem ott látható: átkalauzolnak minket egy lakás(színház)ba. Végigsétálni a Ráday utca lassan élettel megtelő teraszai között egészen más most, mint az odaúton.
Kövér László kijelentése, úgy tűnik, aktuális maradt. Na nem azért, mintha bármiféle köze lenne a 21. századi gondolkodásunkhoz, hanem azért, mert továbbra is mindenkinek véleménye van arról, hogy mi történjen a hálószobánkban.
A koronavírus-járvány témáját „elhasználta” a közélet, átitatódott hétköznapjaink ideológiai és morális szólamaival, ráadásul a Dekameron maga is szinte minden alkotónak az eszébe jutott, így igen nehéz fába vágja a fejszéjét, aki mégis a járványról szeretne egy műalkotásban beszélni.
Életének 92. évében hétfőn elhunyt Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművész. Lapunk 2016 nyarán készített interjút a színésszel. A most újraközölt beszélgetéssel emlékezünk rá.
Az állami támogatásra váró öt budapesti színház között van olyan, amelyiknek veszélybe kerülhet a működése is.
A Bartis Attila regényéből készült darab a súlyos témákat is könnyedebben tálalja, a nevetés és a látvány anélkül segít át minket a legrosszabbon, hogy a mélységeket eltakarná.