Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

  • narancs.hu
  • 2023. december 5.

Színház

Nem meglepetés: ő alapította a kormányhoz hű színházakat tömörítő szervezetet.

A Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában tartott őszi tisztújító közgyűlésen az alelnöki posztokra Bakos Kiss Gábort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját, Fekete Pétert, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatóját, Kis Domonkos Márkot, a Déryné Program igazgatóját, Pataki Andrást, a Kecskeméti Nemzeti Színház művészeti vezetőjét és Szabó Ágnest, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatóját választották meg. Az új elnökség mandátuma öt évre szól – közölte az MTT.

A rendezvényen egy új tag, a Budapest Bábszínház felvételéről döntöttek, így most már 88 tagot számlál az egyesület. Az ülésen Szabó László, az MTT titkára bemutatta a szervezet elmúlt öt évben végzett munkáját, és olyan kérdésekben is konzultáltak, mint például a magánszínházak finanszírozási kérdései vagy az Országos Színházi Találkozó megszervezése.

Ez utóbbi azután jött létre, hogy a POSZT-ot előbb elfoglalta, majd megszüntette Vidnyánszky szervezete. A Nemzeti Színház igazgatója az utóbbi időben azzal szerepelt a hírekben, hogy az általa rendezett előadáson egy veszélyes díszletelem miatt komoly sérülést szenvedett két színész. Vidnyánszky lemondott volna, de ezt Csák János nem fogadta el. Kormányközeli színházcsinálók tucatja kérte Vidnyánszky maradását. A lemondás őszinteségét kétségbe vonja a tény, hogy az MTT is így tett. A színházban egyébként "névtelenséget" ígérő aláírásgyűjtés indult a főigazgatóért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.