Interjú

„A többség átállt”

Kerékgyártó István író

Színház

Az egykori üzletemberből előbb regény-, majd drámaíró lett. Legújabb darabja, a Skorpió a Belvárosi Színházban, Máté Gábor rendezésében került színpadra.

Magyar Narancs: A Skorpió egy gazdag vállalkozóról szól, aki megszedi magát a 90-es években. Lehet, hogy a tájékozottabbak rögtön rávágják: biztosan Kerékgyártó István írta. Nem baj, hogy így önön ragadt ez a téma?

Kerékgyártó István: Az életem nagy élménye a rendszerváltás volt, ezt nem is tagadom. Harmincnyolc éves voltam, nem túl fiatal ahhoz, hogy ne tudjak bekapcsolódni, és nem is olyan öreg, hogy ne legyen energiám alkalmazkodni az új történelmi helyzethez. Filozófiatörténetet tanítottam akkor az egyetemen, de elővettem a jogi diplomámat, hogy a társaimmal megalapítsuk Magyarország egyik első pénzügyi tanácsadó cégét, amelynek révén mélyen beleláttam a privatizáció folyamataiba. Ezeket az élményeket valóban megírtam vagy három-négy könyvben, de remélem, az is látszik, hogy nem ez az egyetlen témám. A hedonizmusról, az élet örömeiről is több regényben írtam. Viszont naponta gondolok rá, hogy mindaz, amit most magunk körül látunk, a kilencvenes években kezdődött, ott kell keresnünk a miérteket, és ez nekem, immár hetvenévesen, sok okot ad a töprengésre.

MN: Lehet, hogy az a világ, ami a Skorpióban is feltárul, minden szörnyűségével is elbájolja?

KI: Nem, semmiképpen! Az egyik nap még Wittgensteinről tanítottam a katedrán, a másik nap pedig ott voltam azok között az emberek között, akik azzal fenyegettek egy tárgyalás után, hogy ha bármi kikerül innen, eltörik a kezemet. Aztán kiszivárgott valami, igaz nem tőlem, de azért lehetett rettegni, hogy mi lesz. Inkább taszított ez a miliő, undorodtam. De mégis találtam valamiféle intellektuális izgalmat abban, hogy lehet állami vállalatból jól működő magánvállalatot létrehozni, mert a privatizációban voltak tisztességes történetek is. Többször kiderült például, hogy a hatályos jogszabályok nem engedik, hogy jól működjön valami, ilyenkor felhívtunk mondjuk egy képviselőt, politikust, és elmagyaráztuk, itt meg itt ez a joghézag áll fent, ő pedig tett érte, hogy orvosolják a dolgot. Jogászként ezek izgalmas feladatok voltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.