Senki nem hívta a rendőrséget, hivatalból vizsgálják a nemzetis balesetet

  • narancs.hu
  • 2023. december 8.

Színház

Egyelőre nem hallgattak ki gyanúsítottat, Szász Júliának három bordája és a lábszárcsontja tört el.

Hivatalból indított vizsgálatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Színházban, a Rómeó és Júlia előadása közben történt baleset ügyében, de még nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem – írja pénteki hírlevelében a Partizán. A a színészek állapotát ismerő forrás alapján azt írják, hogy Szász Júliának eltört három bordája és a lábszárcsontja is, utóbbit össze kellett csavarozni. A baleset után öt napot töltött kórházban, majd a bordatörés következtében légmell (pneumothorax) alakult ki nála, amiért újabb két hétre ismét kórházba került.

Szász Júlia épp ma posztolt róla, hogy már jobban van, megköszönte mindenki támogatását is.

Horváth Lajos Ottónak, a Nemzeti másik színészének a keze sérült meg súlyosan, a baleset után többórás műtétre volt szüksége.

A hírlevél a Nemzeti Színház belső vizsgálatáról azt írja, nem tudni, pontosan kik és milyen módon vizsgálódnak, információik szerint ezekről a részletekről a társulatot sem tájékoztatták.

A baleset politikai üggyé változott, miután a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila beadta lemondását a baleset miatt, hogy aztán a teljes NER-közeli kulturális élet kiálljon az ezúttal tényleg senki által meg nem hurcolt művész meghurcolása ellen. Erről egyébként cikket is írtunk, ide kattintva el is lehet olvasni!

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."