Az évad végén azt hihetnénk, hogy lesz egy kis nyugi a színházi szakmában, ám máris itt az újabb, az eddigi vircsaftoktól eltérő balhé. „Ezt a privát üzenetet kaptam Radnai Márktól” – posztolta Koltai Tamás színikritikus vasárnap, a fiatal rendező, a 011 Alkotócsoport alapítójának szövegét, ami így hangzik: „valaki egyszer azt mondta rád »kàrtékony csótány«. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad.”
A méltatlan agresszió oka nem más, mint hogy Koltai le merte írni Radnai friss előadásáról mindazt, amit gondolt. Az Átrium Film-Színházban májusban bemutatott előadás nem sikerült különösebben jól, ám e vállalhatatlan reakció a kritikára azért is furcsa, mert a formáció is úgy kommunikálta saját oldalán a Closer című előadását, hogy van mit dolgozni a produkción, s lényegében júniusra átrendezték, a négy szereplő közül egyet lecseréltek, és később büszkén vállalták, hogy meglett a munka eredménye. Csakhogy a legelső, május 11-i előadás nem munkabemutatóként, hanem rendes premierként volt meghirdetve, s az Élet és Irodalom kolumnistája, Koltai ezt az előadást látta.
| ||
Radnai bocsánatkérésnek aligha nevezhető magyarázkodásában nem ismerte el, hogy a kritika miatt akadt ki a Színház folyóirat főszerkesztőjére, érvelése szerint „hirtelen felindulásom tárgya nem Koltai Tamás kritikája volt (!), hanem egy, a munkáltatómmal zajlott privát telefonbeszélgetés, miszerint én nem tudok rendezni, és jó lenne, ha valaki megtanítana”. Mindez még ha igaz is, felettébb meglepő, ugyanis ha bárki elolvassa Koltai írását, abban ugyanez szerepel: „Valójában Radnai Márknak kellene számot adnia az előadás szándékairól. Ha már egy fiatal rendező valamely populáris divatdarab utánjátszásával akar feltűnni – ami sokat elmond az ambíciójáról –, elvárható lenne tőle a minimális eredetiségre való törekvés. (…) Nem szabadna elfeledkezni arról, hogy a rendezés: szakma. Különben ez az eredmény.”
A fenyegetőzésre – mivel nem maradt magánügy – az Átrium is reagált, Magács László, az intézmény művészeti vezetője közleményben azt írta, hogy bizonytalan ideig szüneteltetik a 011 Closer című produkcióját. „Radnai Márk rendező olyan stílusú üzenetet küldött Koltai Tamás kritikusnak, amely minden színházetikai, és alapvető emberi normát megsért. A szólásszabadsághoz való jog színházunk egyik legfőbb alapelve. Ebbe természetesen éppúgy beletartozik egy kritikus vagy néző negatív véleménynyilvánítása, mint az erre adott dühös alkotói reakció, de a fizikai fenyegetőzés minden formája számunkra elfogadhatatlan. Ezért addig, amíg Radnai Márk nyilvánosan bocsánatot nem kér Koltai Tamástól, az Átrium Film-Színházban semmiféle előadása nem szerepelhet.”
És bár Radnai a maga módján elnézést kért, a történetnek koránt sincs vége. A rendező ugyanis nem először fenyegetett fizikai erőszakkal. Radnai Csendes-Erdei Emesének, a Librarius újságírójának – aki lapunk szerzője is – azt ígérte, ha meg meri jelentetni a vele és Magács Lászlóval készült – egyébként a színház által kezdeményezett – interjút, amely a Closer kritikai buktájáról és annak korrigálásáról szólt volna, „eltöri a kezét”.
„Miután azt a reakciót kaptam az átnézésre visszaküldött interjúra, hogy abból egy szó sem jöhet le, felhívtam Radnait, hogy ezt azért beszéljük meg, mert nem értettem, miért ne jöhetne le az, amit tulajdonképpen ők kezdeményeztek. Elmondták, hogy belátták, sok hibát követtek el a darab készítése során, és szeretnének egy új előadást csinálni. Radnai nem volt túl együttműködő a telefonbeszélgetés során és közölte, hogy eltöri a kezemet, ha lehozom a cikket. Nem sokkal ezután Magács László is felhívott, aki nyugodt hangon csak arról érdeklődött, hogy ez a fenyegetés szóban vagy írásban történt-e meg. De elnézést vagy bocsánatot senki sem kért tőlem. Az esetet nem terveztem nyilvánosságra hozni, azonban mikor láttam, hogy Radnai másokat is megfenyeget, úgy gondoltam, nem árt tudnia a szakmának, hogy ez nem egyszeri kirohanás volt” – mesélte Csendes-Erdei Emese, az érintett szerző.
A TASZ munkatársa, Hüttl Tivadar megerősítette sejtésünket, a fenyegetés kapcsán két büntetőjogi tényállás is felmerülhet, ez a kényszerítés és a zaklatás. „Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (195. §) Vagy „Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [222. § (1)] Attól függ, melyik tényállás játszik, hogy mi a védett jogtárgy, a zaklatás a magánéletet védi, a kényszerítés pedig az önrendelkezési jogot. Egyéb jogtechnikai érv lehet a szubszidiaritás: „ha a súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg” kitétel él, zaklatásért 2 év, kényszerítésért 3 év kapható.
| ||
Kerestük Radnai Márkot is, de nem volt elérhető telefonon, e-mailben küldött üzenetünkre cikkünk megjelenéséig nem reagált.
Beszéltünk viszont Magács Lászlóval, mert kíváncsiak voltunk, mit szól Radnai bocsánatkéréséhez, és mit lép most az Átrium. „Kerestem Márkot, de nem sikerült elérnem – mondta Magács. – Úgy tudom, hogy ír egy hosszabb levelet, amiben az ő olvasatát is megismerhetjük a történtekről, nagyon kíváncsi vagyok rá. Azért furcsállom a reakcióját, mert kezdett jól működni az előadás. Valóban volt egy csomó probléma, de a stáb nagyon sokat dolgozott a premier után is a produkción, a szezon utolsó előadása pedig közel telt házas volt. Úgy éreztem, hogy sok minden megoldódott részben az idő, a kritikák, a visszajelzések és a befektetett munka miatt.” Magács azonban nem tekinti Radnai megnyilvánulását bocsánatkérésnek, szerinte az nem ilyen egyszerű. „A reakció súlya és annak modora, az abban lévő fizikai fenyegetés az, ami tűrhetetlen” – mondta, tehát továbbra is kérdés, hogy mi lesz a Radnaival való együttműködésükkel, a színházban futó előadásaikkal.
Magács mellett elértük az intézmény ügyvezető igazgatóját is. Koch Andrea azt mondta, szükségük van néhány napra, mielőtt újabb állásfoglalásról döntenének, mert szeretnének tárgyalni Radnai Márkkal, ugyanis nem áll szándékukban tönkretenni a fiatalember karrierjét. Azonban azt is hangsúlyozta, fenntartják, hogy elhatárolódnak az agressziótól, mindettől függetlenül pedig az a véleményük, hogy „kritikusok, újságírók nélkül egy színház nem tud élni, az erőszakosság az Átrium számára meg egyszerűen lehetetlen viselkedési forma”. Akkor sem elfogadott, ha a Facebookon jó páran azt mondták, hogy a színházakban veszekedések és sokkal durvább dolgok is előfordulnak, mert az Átriumban nem ez a megszokott norma. „Ilyen nincs, hogy bárkit is megfenyegessenek, mert ami a nagy baj, hogy nemcsak Koltait érte ilyen inzultus, hanem a Librarius szerzőjét is. Ez abnormális dolog, amit senki nem engedhet meg magának. Remélem, ha Márk picit levegőhöz jut, átgondolja, hogy lehet úgy megnyilatkozni, ami több mint egy sablonos elnézést kérek.”
Miközben ki-ki Radnai mellett vagy ellen foglal állást, karaktergyilkosságról és meggondolatlan ifjúi viselkedésről beszél, Upor László, a darab fordítója azt írta az Átrium Facebook-közleményéhez, hogy „A színház döntésével tökéletesen egyetértek. Valójában megelőztek: mint a szóban forgó darab fordítója, az elmúlt percekben épp azt a levelet fogalmaztam, amelyben megtiltottam volna, hogy az előadás újból közönség elé kerüljön, amíg Radnai Márk kielégítő módon és HITELESEN el nem határolódik saját alpári és agresszív megnyilvánulásától (noha nem nagyon tudom, miképp lehetséges ez egyáltalán)”, míg több kritikus csak úgy reagált, „Nem nézem. Nem írok róla”.
Radnai meggondolatlan, de nem először előforduló viselkedése kapcsán nem szabad figyelmen kívül hagyni a közeget, amiben megtörtént. Amíg a Nemzeti Színház igazgatója vagy a politikai nyomásgyakorlásra hajlamos Teátrumi Társaság tagjai kritika- és kritikusellenes közhangulatot teremtenek a közbeszédben – Vidnyánszky elmondása szerint évek óta nem olvas kritikát, de nem csak írott formában viseli nehezen mások véleményét, legutóbb például a Burgtheater színészeinek politikai performanszára reagált tőle is szokatlan módon – vagy amíg Rácz Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes tagja alpári stílusban küldi el Fáy Miklós kritikust a búsba, amire Fischer Iván is csak helyeselve reagál –, addig könnyen hihetik fiatal alkotók, akik magukat a szekértáborokon kívüli színházi szereplőkként definiálják, hogy elfogadott az effajta viselkedés, és ki-ki vérmérséklete szerint még akár túl is léphet az egyébként normává váló gyűlöletkeltő reakciókon. Pedig nem kéne.
