Színház

Fogyatékos gyerekek, a k2 Színház alkotói és a nézők közösen hoznak létre egy „előadást”. Játékra invitálnak a Jurányiba.

Egy világsztári vendégfellépés és egy bemutató – eseményekben gazdag volt a múlt hét az Erkel Színházban, ahová előbb Edita Gruberová érkezett meg, majd aztán Oberfrank Pál rendezésében az új Carmen-produkció.

Amikor a Katonában bemutatták a darabot, éppen ismét felröppent valami szenzációs hír Észak-Koreáról, ezúttal a nagy diktatúra azon szándékáról, hogy egyesülni kívánna másik felével, a Déllel. A hír éppolyan hihetetlen és hiteltelen volt, ahogy majd a darabban jellemzi valaki az igazi nagy szerelmet: mert a szerelem – a hajdan volt, a tökéletes, a holtomiglan – olyan, mint amikor egyesül a két Korea.

A hosszú című (Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában), többnyire csak Marat/Sade-ként emlegetett darabot kiválasztani már önmagában is szimbolikus rendezői állítás; ez akkor is így volna, ha Magyarországon nem jutna róla annak is eszébe Kaposvár, aki nem látta ’82-ben a legendás előadást.

Minden színpadi műfajban szabadon mozog, legyen az prózai revü, kortárs tánc, opera, performansz vagy szórakoztató színházi darab. Minden alkotása a társadalom aktuális történéseire reflektál. Az idáig vezető útról és új darabjairól beszélgettünk vele.

A színpadon díva, civilben civil. A szélsőséges karakterek mestere maga a két lábon járó józanság. Ma debütál a mozikban Fazekas Csaba zenés-táncos filmje, a Swing, ahol a show business sztárjaként tündököl.

Nagyot akarás, valódi nagy szándék ez a darab. Ahogy a cigányokról írt Csak egy szög, az 56/06 vagy a sokrétű Egyszer élünk volt e szerzőktől.

Mivel Indián kívül Nagy-Britanniában él a legnagyobb szikh közösség, a 2012-es londoni olimpián a biztonsági szolgálat vállalta a kockázatot, és karddal az oldalukon is beengedték azokat, akiknél ez vallásilag előírt viselet.

Egy román fiú 1981-ben nyomtatott nagybetűkkel, fehér krétával írta a falra, hogy SZABADSÁG. És pont aznap, amikor a tragédiájáról szóló előadás Magyarországra érkezik…

Mit mesél az unokáinak Pogány Judit? Mit tart a hetvenéves színésznő az öregedés egyetlen előnyének? Mitől érez légszomjat, és mit csinált Michael Haneke lakásán? És mi köze van mindennek egy vak farkashoz?

„Az evés színpadon mindig kedves dolog” – mondja Gál színműíró, a Játék a kastélyban másodhegedűse, s persze tudják e fortélyt a valódi másod-, sőt harmadvonalbeli darabgyártók is. Tudja ezt az amerikai Joe DiPietro is, aki az evés, illetve a tukmáló etetés zajos-megható kisvilágát telepíti színpadra: négy italoamerikai nagyszülővel meg egy szabadulni vágyó, felnőtt unokával.

A kiváltságos Pilinszky Párizsban látta az akkor avantgárd rendezőt 1971-ben; a hatás óriási volt. A színháziak – fiatal rendezők, írók, nyughatatlan újat látni vágyók, akik képesek voltak hálózsákban egy előszobában aludni érte – pár évvel később Belgrádban, a BITEF fesztiválon találkozhattak vele, ami Kelet-Európa nyugatra néző kis ablaka volt. Halász Péterék pedig akkor, amikor már útban voltak a Nyugat felé, jegyük egy irányba szólt, az országból kiutasították őket.

A Barátok közt című szappanoperából ismert színész két éve 3 millióért vásárolta meg a Játékszínt, amely tavaly már 30 milliót fialt, igaz, mindet visszaforgatták. Virágzik a színház, amiben szerinte rámenősségének, és nem politikai kapcsolatainak van szerepe.