Kevés szöveg, klassz zene és játék a javából. Öt fiatal bábszínész fogta magát, és színházi munkáik mellett bandát alapítottak. Kitalálták, vagy mondjuk úgy, meghonosították a bábkoncert műfaját, amivel valami egészen új és eredeti kortárs formát hoztak létre. Közülük ezúttal négyen – Fehér Dániel, Hoffer Károly, Spiegl Anna és Szolár Tibor – adnak elő jelenetfüzért. A történetet zene, a zenét történet követi. Az előadás vizualitása épp olyan hangsúlyos, mint a zenei vonala, hétköznapi tárgyak, különböző anyagok válnak bábokká, amelyek ilyen módon még az újrahasznosítás csodáját is szolgálják. A recycling színházban agyagból lesz pálcás báb, elhasznált nejlonból duplikált alak, akinek az egyik része maga a beöltözött bábos, míg a másik egy bunrakuszerűen mozgatott figura. De játszik kevés textilből hurkatestű, több ponton mozgatott, folyamatában átváltozó báb, vagy az írásvetítő segítségével megjelenített festékmese is. Az etűdsorozat tangóharmonikára, hegedűre, gitárra, fúvós és ütős hangszerekre komponált zenéjét – amely Kovács Márton közreműködésével született – épp olyan természetességgel szólaltatják meg a játszók, mint ahogy kezeik a bábokat keltik életre. Az emberi esendőségről, kiszolgáltatottságról, kommunikációs nehézségekről szóló darabok úgy teszik fel a legfontosabb kérdést, hogy szinte észre sem vesszük két kacaj és megdöbbenés között, mert ráadásul laza, vicces, látványos is az egész. És hogy mi ez a legfontosabb kérdés? Hát az, hogy értjük-e egymást, számít-e a kommunikáció, vagy van valami egyszerűbb, zsigeribb, netalántán magasabb rendű dolog, ami megoldást jelent. Ekképp e bábozás ugyanúgy a szabad asszociációt szolgálja, mint minden igazán jó művészet, nincs egyfajta értelmezés, csak szenvedélyes játék és önfeledt örömzene.
Trafó, szeptember 23.
