magyarnarancs.hu: A Boldog születésnapot volt az első, sikerhozó filmed Fazekas Csabával. A Swing is hasonlóan groteszk, túlzó színészi játékot követelt meg?
Ónodi Eszter: Annyiban, hogy maga a műfaj kicsit nagyszabásúbb. A film látványvilága nagyon ízléses, mentes minden olcsó poénkodástól. Csaba nagyon érzékeny rendező, próbált minket visszatartani. Amire szükség is volt néha, mert amikor összekerülnek ilyen bohócok, mint Kulka, Csákányi, és hát magamat is ebbe a kategóriába sorolom, néha bizony elszalad velünk a ló.
| ||
magyarnarancs.hu: Csajos triót alkottok Csákányi Eszterrel és Törőcsik Franciskával. A haknizenekarok, hazai zenés tehetségkutatók paródiáját is hozzátok?
ÓE: Ha nem is a paródia szintjén, de én mindenesetre a középszert testesítem meg. Hármunk közül egyedül nekem van némi énekes múltam, tizedik helyezett és közönségkedvenc voltam egy tehetségkutatóban. Erőltetem a dívaságot, aminek azért vannak akadályai.
magyarnarancs.hu: Színészileg magad alá, hangilag magad fölé kellett menned?
ÓE: A nagy swingszámokat, triókat profi énekesek éneklik, nekünk kevesebb szólista megnyilvánulásunk van a filmben. Nagyjából egy percet énekelek a saját hangomon. Ettől függetlenül vagy nyolcszázszor is meghallgattam és megtanultam a swingklasszikusokat. A playbackelés miatt tökéletesen kellett utánoznunk, mintha mi énekelnénk.
magyarnarancs.hu: Jövőre érkezik az Anyám és más futóbolondok a családból, ami a rendező, Fekete Ibolya megfogalmazása szerint leginkább arról szól, hogy négy női generáció miként örökíti át a sorsát. Te is számolsz azzal, hogy milyen nők állnak mögötted?
ÓE: Természetesen. Két meghatározó asszony van a családomban, az édesanyám és a nagymamám. A nagymamám két éve halt meg, kilencvenkét éves korában. A nők közül ők ketten határozták meg az életemet, annak összes konfliktusával együtt. Emlékszem, hogy amikor kicsi volt a fiam, milyen eleven elszánások voltak bennem, majd én megmutatom, hogyan kell nevelni. Aztán jött az első hidegzuhany, amikor pont azt a mondatot mondtam ki, amit nem akartam, mert ezt hallottam anyámtól.
magyarnarancs.hu: Milyen élmények fűznek a film másik két női főszereplőjéhez?
ÓE: Vicces volt, amikor megtudtam, hogy Danuta Szaflarskát fogom eljátszani kilencvenéves koráig, aki egyébként életem első filmjében, a Kamondi Zoltán rendezte Az alkimista és a szűzben a nagymamámat játszotta. Básti Juli a lányomat alakítja, továbbá az anyámat régen. Főiskolás koromban egy bakfislány szerepében láttam őt a Katonában, Ascher rendezésében. Felfújta a frufruját, ahogy a bakfisok szokták zavarukban. Bár nincs közöttünk sok fizikai hasonlóság, a filmbeli, tizenhat éves, halálosan szerelmes bakfisként kitaláltam, hogy ugyanígy leplezem a zavaromat kalaptűzögetés közben. A Juli iránt érzett tiszteletemből adódóan úgy éreztem, ezzel a gesztussal kell kezdjem a filmet.
magyarnarancs.hu: A Houdinit is idén forgattad Adrien Brodyval. Felmerült benned az igény, hogy jó lenne amerikai produkcióban dolgozni?
ÓE: Kellemes kaland volt a Houdini. A világsztár úgymond házhoz jött, mert egy olyan produkció forgott itthon, amiben egy magyar származású hős magyar anyját játszom. Egy sugárzó, a fiát végtelenségig imádó anyafigurát, akinek a fiatalkori képmása gyakran visszaidéződik Houdini álmában. Ennél a filmnél végleg világossá vált számomra, hogy az én alkatommal nincs semmi keresnivalóm Amerikában. Az ilyen típusú színésznőkből ott Mississippit lehet rekeszteni. Másrészt soha nem fogom olyan tökéletességgel megtanulni az amerikai dialektust, hogy egyenrangú legyek mondjuk Cate Blanchettel.
magyarnarancs.hu: A berlini Shooting Stars idején adódott volna lehetőség, hogy castingokra járj, külföldi ügynökségeknél próbálkozz, mégsem tetted. Miért?
ÓE: A Shooting Stars után random módon kaptam pár e-mailt, hogy ugorjak ki Londonba meghallgatásokra. Ez összeegyeztethetetlen lett volna az életemmel. Rájöttem, hogy amúgy sem megy nekem a smúzolós, nyomulós világ, másrészt azzal járna, hogy feladjam a színházat, a budapesti létemet. Akkor már megvolt a párom, és harmincegy-két évesen teljességgel lehetetlen új pályát kezdeni. Nyilván, ha nagyon akartam volna, hogy külföldön valósítsam meg magam, másként gondolkodnék.
| ||
magyarnarancs.hu: Olyannak tűnsz, aki jól veszi az élet kanyarjait, nem száll el könnyen...
ÓE: Ha nem a Katonában lennék, hanem valamilyen lehetetlen helyen, az értékrendem is biztosan más lenne. Persze azért otthonról is hoztam ezt, elég józan emberekkel vagyok körülvéve. A párom mindig szól, ha hallja, hogy másként kezdek beszélni valakivel, hogy térjek vissza a realitások mezejére.
magyarnarancs.hu: Ha már a Katonát említetted: régebben hiányoltad, hogy kimaradtak a pályádon az igazán klasszikus női szerepek.
ÓE: Már nincs bennem keserűség emiatt. Egyrészt megértettem, hogy mire én a Katonába kerültem, az ott dolgozó rendezők már megrendezték a drámairodalom klasszikus darabjainak többségét. Tehát ezek már nem érdeklik őket. Kuriózumnak számít, hogy A mizantrópot másodszor is elővették. Másrészt az én nemzedékem nem az ottani rendezők korosztálya, mint Básti Juli vagy Udvaros Dorottya. Nem együtt nőttünk fel, a legtöbbjüknek a tanítványai vagyunk. Ez más viszony. Sokszor szembesítettek azzal, főleg az elmúlt öt évben, hogy miért nem vagyok olyan színháznál, ahol eljátszom azokat a szerepeket, amelyek „járnak nekem”. És egyszer csak azt mondtam magamnak: mi a jobb, ha ezen kesergek, mert akkor egyértelmű, hogy el kell menni, vagy inkább maradok, és elfogadom, hogy főként kortárs, kísérletező ősbemutatókat lehet csinálni. Mint amilyen legutóbb A két Korea újraegyesítése. Már nem is érdekelne, hogy rizsporos parókában Goldoni-szövegeket mondjak. Fiatalabb koromban még beszéltük egymás között a hasonló korú kollégáimmal, hogy de jó lenne több Shakespeare-t, Csehovot, urambocsá' Molnár Ferencet játszani. De elfogadtam, hogy ez nem kifejezetten az a hely. Mondjuk azért Csehov még mindig foglalkoztatna.
magyarnarancs.hu: Ritkán osztanak rád az alkatoddal ellentétes, akár elcsúfított figurákat.
ÓE: A főiskolán folyamatosan ilyen szerepeket kaptam. Osztályfőnököm, Zsámbéki Gábor az első évben Arsinoét próbáltatta velem A mizantrópban, a frusztrált, féltékeny, csúnya, kétségbeesett nőt, holott pontosan tudta, hogy ha valakit, akkor Céliméne-t fogom játszani a darabban. Az egyik legnagyobb sikerélményem, szintén Zsámbéki rendezésében, negyedévesen egy szörnyűséges amorf lény volt egy Kafkáról szóló előadásban. Parókát, kitöméseket kaptam, zselét az orromba, mintha folyamatosan taknyos lennék. Mindenféle szőrzetek kerültek rám, bilibe kellett pisilnem…
magyarnarancs.hu: Azzal együtt, hogy a Katona társadalmi szerepvállalása nyilvánvaló, civilben nem hallatod a hangod közéleti ügyekben.
ÓE: Mert civilben civil vagyok. Csupa nagybetűvel. Szerintem valami nagyon nagy változás előtt vagyunk. Ha már egy napot el kell nevezni a közfelháborodásról, akkor ez benne van a levegőben. Figyelem a közéletet, de jelen pillanatban nem látok olyan irányzatot, amit teljes mellszélességgel támogatnék. Csak olyasmi mellé érdemes odaállni, amit az ember a megfelelő tudás, információ birtokában tud képviselni. El tudok mondani érveket a színház, a sérült gyerekek, a kerékpározás mellett, de olyasmibe nem akarok beavatkozni, amiről azt érzem, csak a nevem, csak a lózung kell hozzá, de voltaképpen nem tudom, miről beszélnek.
magyarnarancs.hu: Tavaly megválasztottak az Új Európa Alapítvány nagykövetének. Konkrétan mivel jár ez a tisztség?
ÓE: Két profilja van az alapítványnak. Az egyik a tehetséggondozásról szól, különlegesen tehetséges művészpalántákat, sportolókat, tudós gyerekeket és tanárokat támogat. A másik a hátrányos helyzetű, szociális problémákkal küzdő emberek megsegítése. Legutóbb például hajléktalanoknak osztottunk ételt Szilágyi Áron olimpiai bajnokkal. Sokkal szívesebben állok egy ilyen ügy mellé, mint valami furcsa, pillanatok alatt korrumpálódó, eltorzuló mozgalom mellé.
