Négy nappal a megnyitó után elbontották a sajtófotó kiállítást Debrecenben

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 17.

Belpol

Ilyenre 42 év alatt nem volt példa. 

Négy nappal a megnyitó után el kellett távolítani a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás teljes képanyagát Debrecenben – értesült a hvg.hu. A tárlatot szombat reggel el is kezdték bontani, a sietve megkezdett pakolást a Debreciner munkatársai is megörökítették a helyszínen. A szabadtéri kiállításnak szeptember 8-ig adott volna helyet a város.

Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporteri szakosztályának vezetője megerősítette a történteket a portál megkeresésére. Mint mondta, péntek este azzal hívták fel a szervezők, „kaptak egy utasítást a polgármesteri hivatalból”, hogy reggelre el kell tüntetni a fotókat. Ezután ő is a helyszínre ment, de mint mondta, ott sem tudta senki, mi az intézkedés oka, és azóta sem kaptak rá magyarázatot. Próbálta felvenni a kapcsolatot Papp László polgármesterrel, de egyelőre nem érte el.

A lap is megkereste a hivatalt, ahonnan azt a választ kapta, hogy a Csapó utcán elhelyezett kiállítás képanyaga a Debreceni Virágkarnevál iránti hatalmas érdeklődés miatt lett elbontva, biztonságtechnikai okokból. „A sajtófotó kiállítás iránt érdeklődőktől elnézést kérünk, azonban Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata minden esetben a biztonságot és a Debreceni Virágkarneválra látogatók védelmét tekinti elsődlegesnek. A jövőben a kiállítás új, ideálisabb helyszínen fog megvalósulni” – tették hozzá.

Azt nem közölték, hogy korábban miért nem okozott ez biztonsági problémát. Bánkuti szerint több milliós értéket képvisel a kiállítás, az anyagot most a Kölcsey központ raktárába szállították. A tárlatot legközelebb Békéscsabán állítják ki szeptember 14-én. Mint mondta, 42 év alatt erre még nem volt precedens a sajtófotó történetében.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.