Színház

Ami nem érthető a ráció, a földi törvények, az evilág szintjén, arra ott vannak a metaforák, a költészet. De ha valami fájóan hiányzik a magyar színházkultúrából, hát az épp a költészet; a magyar színpad a realizmus fogságában alkot, gyakran inkább vergődik, ismert mintákat ismétel.

A vágyakozás, az őrületig jutó megszállottság színeit mutatja Soós Attila Orlandójában, ahol szabad az átjárás a nemi szerepek között. A Dollár Papa Gyermekei Csehov című előadásában Irina/Nyina szerepében az Ocsi csornije dallamára vall szerelmet Trigorinnak. Amióta elszerződött a Nemzetiből, függetlenként dolgozik nemzedéke egyik legkarakteresebb színésznője.

138 éve íródott. A problematika akár idejétmúlt is lehet: Nóra, a feleség, három gyermek anyja felismeri, hogy házasságában sosem fog önmagára találni, és kilép az ajtón, elhagyja a családot.

A szabadkai Desiré fesztivál idei alcíme: borderline. A sokféleképpen értelmezhető fogalom a legváltozatosabban és legradikálisabban Oliver Frljić és Urbán András előadásaiban kapott formát. Mindkettő sokkolóan hatott, pedig épp csak arról beszélt, ami van.

Lapunk megjelenése idején Magyarországon tartózkodik a színháztörténet óriása, Peter Brook; Csatamező című előadása látható a Trafóban. A 91 évesen is aktív rendező több mint 50 éve járt először nálunk, hatása akkor rendkívüli volt.

Indul a Nextfeszt, az új művészgeneráció parádéja – Králl Csaba tánckritikus és Jászay Tamás színikritikus segít áttekinteni és értelmezni a rengeteg programot.

A német irodalom kultikus, ám ellentmondásos szerzőjének 1911-ben bemutatott „berlini tragikomédiáját” vette elő legújabb rendezésében Horváth Csaba.

Aki még nem járt részvételi színházban (vajon e megjelöléssel hány olvasót veszítünk már­is?), talán ilyesmi jut az eszébe: fel kell mennem a színpadra, miközben mások néznek; spontán módon valami okosságot vagy legalább vicceset kéne mondanom a mikrofonba; táncolnom kell egy színésszel és úgy tennem, mintha élvezném.

Miért is járunk operába? Ez a kínzó kérdés, úgy lehet, csupán azokban nem merül fel időről időre, akik egyáltalán nem járnak operába.