„Sok büszkeség volt bennem, önfejűség” - Mészáros Piroska színész

Színház

A vágyakozás, az őrületig jutó megszállottság színeit mutatja Soós Attila Orlandójában, ahol szabad az átjárás a nemi szerepek között. A Dollár Papa Gyermekei Csehov című előadásában Irina/Nyina szerepében az Ocsi csornije dallamára vall szerelmet Trigorinnak. Amióta elszerződött a Nemzetiből, függetlenként dolgozik nemzedéke egyik legkarakteresebb színésznője.

Magyar Narancs: Hogyan találkoztál Soós Attila mozgásnyelvre komponált fizikai színházával?

Mészáros Piroska: Az utolsó pillanatban kerültem az Orlandóba. Majd’ két éve nem volt új bemutatóm, ezért mindenképpen szerettem volna elvállalni. Másrészt nagyon jó csapat jött össze: Petrik Andi utánam végzett az egyetemen, Egyed Beát baráti körből ismertem, Sztarenki Dórival pedig most találkoztam.

MN: A nemek közti átjárhatóság témája mennyire foglalkoztat? Az, hogy minden nőben ott a férfi, és minden férfiben ott a nő?

MP: Szerintem ebből a belső kettősségből fakadnak a mindennapi konfliktusaink, a színház pedig ezekre épül. Mikor arról van szó, hogy nők férfiakat játszanak, mindig Kim Basinger jut eszembe a Kilenc és fél hétből: megérkezik egy bárba álbajuszban és öltönyben, aztán rágyújtanak egy szivarra a férfival. A nő férfiként is érzéki lesz, és ettől hirtelen mind a két nemnek egyszerre lesz izgató – és zavarba ejtő.

MN: A színészethez kellenek férfias tulajdonságok?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MP: Ehhez szerintem minden kell. Alkatilag nem nagyon tudnék szikár férfit játszani, de nagy makacsság, öntudatosság, egyfajta magabiztosság van bennem, és ezek inkább férfias dolgok. De színészként igazodnunk kell a rendező koncepciójához, ízléséhez, ami viszont elég nőies vonás.

MN: Milyen érzés volt a Nemzetiben betörni a pályára?

MP: Nagy fegyelemre tanít bármilyen kőszínházban kezdeni a pályát. Mindig utáltam a fegyelmet. Amikor befejeztem a főiskolát, valami kirobbanást éreztem, hogy nincs több kötöttség és megfelelés, ennek vége. Pedig tulajdonképen soha nem lesz vége, csak kicsit változik, hogy milyen keretek közt játszunk. Időben kell érkezni a próbára, meg kell tanulni egy előadást végigcsinálni, és így tovább. Fontos a szakmai felelősség, és ma már nagy kincsnek látom, hogy erre a Nemzeti felkészített. Tele volt a társulat jó színészekkel, lépést kellett tartani velük. Alföldi összehívta a fiatalokat, akiket leszerződtetett, és mondta, hogy ő olyanokat akar, akik harapnak. Nagyon tetszett ez az indítás, de nem volt könnyű. Visszanézve az akkori lányra, sok büszkeség volt bennem, önfejűség… Mindenáron meg akartam őrizni a sajátosságaimat, az egyéniségemet az előadásokban, mertem hibázni, és sokszor túlzásba is vittem.

MN: Milyen körülmények között jöttél el?

MP: Vidnyánszky nem hosszabbította meg a szerződésemet. Durva érzés volt, amikor azt mondta, hogy nem fogjuk tudni folytatni a munkát, nem tud nekem szerepeket adni. Ennek ellenére sokat hozzátett a személyiségemhez, hogy teljesen más közegbe kerültem. Sok új emberrel ismerkedtem meg.

MN: Független produkciókkal tértél vissza a színházi körforgásba. A Nemzeti után kissé parkolópályára kerültél.

MP: Mindig nagy szerencsém volt a színházzal kapcsolatban. Elsőre felvettek a Színművészetire, aztán a Nemzetihez kerültem. Miután elszerződtem onnan, sok mindent csináltam a rákövetkező egy évben: játszottam a Krétakörrel, a Katonában, Budaörsön, a Jurányiban, nyáron pedig végig a Fapad sorozatban forgattam. Utána hirtelen nem jött semmi. Tavaly például kocsmatúrákat meg városnézéseket vezettem külföldieknek, és egy rövidfilmfesztiválon dolgoztam Szófiában a European Voluntary Service egyik programjában.

MN: Hol játszanál szívesen?

MP: Szeretnék egy alkotói közösséghez tartozni. A Nemzeti után nagyon élveztem a szabadságot. Most megint azt érzem, hogy valami lezárul, és szívesen mennék társulathoz. Hiányzik, hogy volt egy öltözőm, súgó, műszak, ezek olyan nehézségeket vesznek le a színész válláról, ami lehetővé teszi, hogy csak a saját munkájára kelljen figyelnie. Szeretem a színházi közeget, mindannyian formáljuk egymást, és hatással vagyunk egymásra.

MN: Arra nem gondoltál, hogy ajánlkozzál színházaknál?

MP: Rengeteg bemutatóra jártam, mondtam, hogy itt vagyok, szeretnék dolgozni. Tavaly márciusban Ördög Tomi hívott egy workshopra a Tünet Együttessel készülő darabjához, amibe végül nem kerültem bele. Helyette viszont elhívott a Csehov című előadásába a Dollár Papa Gyermekeivel.

MN: Neked mit jelent ez a mai környezetbe helyezett, különböző Csehov-darabokból összegyúrt előadás?

MP: Csehovval foglalkozni hihetetlen élmény. A Șerban rendezte Három nővérben Natasát játszottam korábban a Nemzetiben. Șerbannal napokig elemeztük, hogy melyik szereplővel mi történik. Ez a mostani előadás nem a megszokott csehovi gondolatok mentén halad, mert néha egy-egy ismert konfliktushelyzet kitörésekor egy másik darab problematikájába lépünk át. Olyan az előadás, mint egy útépítő játék: felmerül egy kérdés, és egyszer csak letesznek egy balkanyart, és teljesen más úton megy tovább a történet. Aztán egy jobbkanyar… Ördög Tominál a vígjátéki vonal erős, csehovosan vicces, lehet nevetni a banálisnak tűnő élettragédiákon, de közben nagyon szívszorító az egész. Tomi szerette volna, hogy minél hétköznapibb módon beszéljünk a darabban, akár írjuk is át a szövegeinket úgy, hogy az minél könnyebben beszélhető legyen.

Mészáros Piroska késel a Vaknyugat című előadásban

Mészáros Piroska késel a Vaknyugat című előadásban

Fotó: MTI

MN: Hogyan látod a nemzedéked helyzetét a kiszámíthatatlan, túlpolitizált színházi viszonyok között?

MP: Most nagyon nehéz a kőszínházi helyzet, egyre több a színész, és sajnos nincs elég munkahely. Biztos ezért is alakul olyan sok független társulat a most végzett fiatalokból, akik ismerik egymást, közös történeteik és céljaik vannak. Egy idő után viszont nekik is kell a változás, a cserélődés, a különböző korosztályú színészeknek össze kell dolgoznia. Nyilván rossz, hogy a független szférában nincs elég pénz, és nehéz megismertetni, megszerettetni az új színházi irányokat a közönséggel. Nem tudom, milyen fordulat kéne ahhoz, hogy a különböző politikai, gondolati beállítottságú társulatok lehetőségei egyensúlyba kerüljenek, és könnyebben elérhető legyen az a sokféle alkotói látásmód, ami egyébként jelen van nálunk. A színházban létfontosságú, hogy az alkotók szabadon beszélhessenek a különböző erkölcsi, érzelmi, gondolati, világnézeti dolgokról, és formailag is képesek legyenek a jelenre reflektálni.

MN: Több nyelven beszélsz. Nem fordult meg a fejedben, hogy külföldön próbálj szerencsét?

MP: Hiszek abban, hogy a színészet önkifejezés, és félek, hogy hosszú távon nem tudnék olyan felszabadultan játszani idegen nyelven, mint magyarul. De persze nagy kihívás lenne, egy-egy munkára szívesen kimennék. Két tannyelvű gimibe jártam, és németül érettségiztem. Az egyetem alatt nyaranta önkéntes munkákat vállaltam külföldön, angolul. Ezenkívül spanyolul beszélek, pár hete pedig elkezdtem az olaszt. Szeretem a külföldieket, az idegen kultúrákat, olyan jó lenne képesnek lenni mindenkit megérteni és beszélni velük. Egyébként a szerepeimben is foglalkoztatnak a kommunikációs és érzelmi nehézségek. A mai világban hajlamosak vagyunk elbagatellizálni annak a fontosságát, hogy hogyan kell kifejezni a gondolatainkat, az érzelmeinket egymás felé. Sok színdarab mutatja be azt a lavinát, amit egy-egy ilyen helyzet elindít. Megfeledkezünk arról, hogy amit mondunk vagy nem mondunk, annak sokdimenziós hatása van a másik emberre. Ez a szemtől szembe történő akció-reakció érdekel a színházban is.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.