43 és félmillió forintot vont le a NAV a DK számlájáról

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 15.

Belpol

A párt szerint jogszerűtlenül büntetik őket. 

43 és félmillió forintot vont le a DK számlájáról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a párt szerint jogtalanul – közölte a DK. 

"A mai napon a NAV 43 és félmillió forintot vont le törvénytelenül a számlánkról, hogy érvényesítse az Állami Számvevőszék szintén törvénytelenül kiszabott közel 90 millió forintos bírságának második részét" – írták, az akciót pedig úgy értelmezték, hogy "a hatalom láthatóan összehangolt, egészpályás letámadásban van a Demokratikus Koalícióval szemben, amelyben a rendőrség és az ügyészség mellett már az adóhatóság is részt vesz".

A pénzlevonás ugyanis azután egy nappal történt, hogy Kiss László óbudai polgármestert őrizetbe vették és hivatali visszaéléssel gyanúsítják

A DK továbbiakban arról írt, hogy nem engednek a büntetéseknek és fenyegetéseknek, és nem lesznek megalkuvók. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.