Peren kívül megállapodott a Nemzeti Színház Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval

  • narancs.hu
  • 2024. október 22.

Színház

Úgy tűnik, pont került az ügy végére. 

Október 14-én Szász Júliával, október 18-án pedig Horváth Lajos Ottóval is megállapodást kötött a Nemzeti Színház – írja a hvg.hu. A laphoz eljutott közlemény szerint a megállapodásban„a 2023. november 10-én a Rómeó és Júlia című előadás során sajnálatos módon bekövetkezett munkabalesettel összefüggésben közöttük felmerült minden nyitott kérdést és igényt peren kívül, békés úton, véglegesen, teljeskörűen és valamennyi érintettre nézve kötelező érvénnyel rendezték.”

A lap emlékeztet, a nyilvánosság előtt zajló szóváltás előzte meg a színészek és Vidnyánszky Attila, illetve a Nemzeti Színház között a táppénzekről, illetve a kártérítésről. Korábban Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is tételesen cáfolta, hogy megkapta volna azt az összeget, amiről a Nemzeti Színház igazgatója nagy nyilvánosság előtt beszélt.

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia 2023 novemberében a Rómeó és Júlia előadásán szenvedett balesetet, a színészeket még aznap meg kellett műteni. A történtek után Vidnyánszky Attila vezérigazgató bejelentette lemondását, amit Csák János akkori innovációs és kulturális miniszter nem fogadott el. 

A Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó távozott a Nemzetiből, de visszatértek a színpadra: Szász a Centrál Színházban, Horváth pedig a Játékszínben fog játszani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.