„Se galambok, se fák, se kertek”

A pestis a Vígszínházban

  • Kristóf Borbála
  • 2012. április 16.

Színház


Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Francis Huster erőteljesen regényhű adaptációjában tucatnyi helyszín és annál is sokkal több szereplő segítségével önti monodrámaformába a pestissel birkózó város (Oran) és az orvos (dr. Rieux) történetét. Végignézzük, hogy a normális, sőt kedélyes hétköznapok hogyan válnak nyomasztó fogsággá, a láthatatlan elnyomás hogyan nyomorítja meg és pusztítja el a testeket, és hogyan teszi érzéketlenné a lelkeket. Végül jöhet a méltó lezárás: a terror vége és az azt követő buzgó felejtés – egy társadalom bármikor és bármire instant megoldást kínáló struccpolitikája.

A főhős – és úgy általában az egyén, egzisztencialista dogmák szerinti – világba vetettségének kilátástalansága, nyugalomba és szenvtelenségbe csomagolt szorongása és végtelen magánya rajzolódik ki dr. Rieux monológjaiból és a városlakókkal folytatott párbeszédeiből. Hegedűs D. Géza elegánsan kezeli a megannyi szerep közötti váltásokat. Könnyedén és bravúrosan csusszan át egyik hangnemből a másikba, a karakterek hangszíne sosem erőltetett vagy paródiaszerűen kontrasztos: inkább a szereplők pillanatnyi állapota, érzelmi tónusa az, amely a hangtónusokat finoman, de egyértelműen megkülönbözteti.

Hegedűs intonációja azonban alapvetően olyan hangot üt meg, amely az előadás körülményeitől, stílusától idegen. A minden negyedik-ötödik szón megülő, erőteljes és zengzetes hangsúlyok logikátlanul szabdalják szét a szöveget. Ez a deklamáló beszéd teljes mértékben elüt az előadás alapanyagától és rendezői gesztusrendszerétől is. A közönségbe szúrt, szigorú és számon kérő tekintetekből, oktató jellegű mondatokból úgy sejtjük: Dömötör András rendező és színésze, Camus járvány sújtotta világával valami aktuálisat szeretne tolmácsolni. Ez azonban nem mindig sikerül; főként színész és zenész találkozásai és Márkos Albert csellón előadott zenéje képesek arra, hogy valóban izgalmassá és kortárssá, azaz jelenvalóvá emeljék a történetet.

A hiba ott van, hogy Hegedűs erőteljes kiállása – és hite abban, amit mond – éppen hitelvesztéshez vezet. A letisztult dramaturgiájú, lemeztelenített térben játszódó, egyszerű eszközökkel operáló minimalista monodrámát mély pátosszal előadni olyan paradoxon, amely megtorpedózza, majd el is süllyeszti az előadás értelmét, relevanciáját. A produkciónak be kéne vállalni a kockázatot: felvállalni saját minimalizmusát – és ütősebb, koherensebb alkotás jöhetne létre. Így viszont az ötletesen megírt darab és Camus fajsúlyos és folytonosan aktuális története átélhetetlenné, súlytalanná válik.

A Szakkör, a FÜGE és a Vígszínház bemutatja: Albert Camus: A pestis; Vígszínház, február 14.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.