A független színházak harcai a támogatásokért

Se ki, se be

szerző
Götz Eszter
publikálva
2018/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A független színházak területe a mai magyar kultúra egyik folyamatos küzdőtere. Nemzetközi sikerek és súlyos elvonások, létbizonytalanság és a kormányzat részéről valami mély, gyanakvó bizalmatlanság kíséri, miközben a függetlenek színházi életben betöltött szerepe évről évre szélesebb és változatosabb.

Miután tarthatatlannak ítéli a működési támogatások rendszerét, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) egy január közepén kiadott közleményben sürget változásokat. A dokumentum szerint „az alultervezett és kiszámíthatatlan pályázati források miatt hátrányban lévő független előadó-művészeti szervezeteket ismét hátba támadták”.

A tiltakozást az váltotta ki, hogy a Magyar Teátrumi Társaság javaslatára az államtitkár megváltoztatta a pályázatokat elbíráló kuratóriumok személyi összetételét. Dr. Rihay-Kovács Zita, a Független Előadóművészek Szövetségének (FESZ) társelnöke szerint szakmai szempontból indokolatlan döntés született. A törvény alapján a Színház- és Táncművészeti Bizottság tesz javaslatot az államtitkárnak kuratóriumok összetételére. A jelöléseket az érdekképviseleti szervezetekkel is egyezteti, de a döntést az államtitkár hozza. A Teátrumi Társaság a bizottság által javasolt kuratóriumok helyett most egy alternatív listát nyújtott be, és az államtitkár ennek alapján döntött. A lépés jogszerű volt, de szakmailag erősen megkérdőjelezhető, mivel az egyik kuratóriumba nem került gazdasági szakértő, és más testület fogja elbírálni a működési, illetve a produkciós támogatásokat, holott a kettő szorosan összefügg. Ráadásul a kurátorok csak közvetlenül a pályázat kiírása előtt kapták kézhez a felkérést, így mindössze két hónap áll rendelkezésre arra, hogy felkészüljenek a pályázók egész éves működésének értékelésére.

Lőrinczy György, a Színházművészeti Bizottság tagja szerint a FESZ által kért egyeztetés fölösleges. A szakmai szervezetek csupán tanácsadó testületek, a döntés joga az államtitkáré. A Színházművészeti Bizottság a kuratóriumokra tett javaslatot informálisan egyeztette a szakmai szervezetekkel, úgy tűnt, hogy teljes az egyetértés, majd amikor az államtitkár hivatalból kiküldte az öt érintett szakmai szervezetnek az összeállt listát, akkor jelezte egy, majd két további szakmai szervezet, hogy teljesen új listát kíván. Lőrinczy ugyan nem tudja, hogy ez a szándék miért nem az előzetes egyeztetés során derült ki, ahogy azt sem, hogy az Emmi vajon tisztában van-e annak súlyával, hogy az egyik kuratórium gazdasági szakember nélkül maradt, de maga a döntés jogszerű volt.

A Magyar Teátrumi Társaság titkára, Szabó László szerint ideje volt a változtatásnak, az Emmi által küldött listán évek óta ugyanazok szerepelnek. Úgy véli, vannak kollégák, akik belefáradtak, és már nem vállalják a meglehetősen hosszadalmas és felelősséggel járó munkát. Nincs tudomásuk arról, hogy más szervezet kért-e változtatást, és nem tartotta szükségesnek, hogy egyeztessenek velük.

 

A kőszínház nem ellenség

Rihay-Kovács Zita és Lőrinczy György szakmai szempontból azt tartja helyesnek, ha a társulatok és a befogadóhelyek pályázatainak elbírálását ugyanazok végzik. Egy korábbi kurátor, Kenesei Edina kulturális menedzser azért mondott le a megbízatásáról, mert úgy véli, ugyanannak a személynek kell ülnie az alkotócsoportok, társulatok pályázatait és a befogadóhelyek működési pályázatait elbíráló testületekben.

A Teátrumi Társaság titkára szerint viszont kifejezetten káros, ha ugyanazok a személyek döntenek a kétféle támogatásról. Mint mondja, a kortárs színházi világ elég színes ahhoz, hogy időnként újak kerüljenek a döntéseket hozó kuratóriumokba. Arról, hogy az egyik döntéshozó testületbe végül nem került be gazdasági szakember, Szabó Lászlónak az a véleménye, az államtitkárságé a felelősség, hogy jó szakmai döntések szülessenek, a Teátrumi Társaság csak élt a javaslattételi jogával.

Ahhoz, hogy egy társulat működési támogatásra pályázhasson, szerepelnie kell az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásában, ennek feltétele pedig legalább háromévi működés és közhasznú jogállás. Az új belépők maximum 3–5 millió forint támogatással számolhatnak. A támogatási keret évek óta ugyanannyi, miközben folyamatosan szaporodik a társulatok száma. A 2008-ban megfogalmazott előadó-művészeti törvény alapján a független színházi kategória keretösszege az összes központi költségvetési támogatás legalább 10 százaléka volt. Most a keretösszeg ugyanannyi, de nemcsak a független társulatok és műhelyek támogatására szolgál, hanem a nemzetiségi és szabadtéri színházak, zenekarok és énekkarok, valamint a kiemelt minősítéssel nem rendelkező önkormányzati színházak is ide pályáznak. Vagyis mindenkire egyre kevesebb jut. Az adminisztráció is egyre nagyobb teher, erre komoly mene­dzs­ment kell, ezt is meg kell fizetni, ráadásul folyamatosan rengeteg statisztikát kell szolgáltatni. A forráshiány miatt megcsappan a kísérletező kedv, sok független színház nem mer kockáztatni, a jegyeladás kulcskérdés, és nincs miből pótolni, ha egy előadás megbukik. Holott egy igazán jó kísérleti előadás nem az égből pottyan, sokévnyi módszeres építkezés és folyamatosan működő, erős társulat áll mögötte. A függetlenek az előadásokon túl még egyéb tevékenységeket is végeznek – oktatnak, workshopokat, diákfoglalkozásokat tartanak –, ezt is csak a működési és projekttámogatásból lehet fedezni, mivel jelentős bevételt nem hoz.

A kőszínházak nem ellenfelek, inkább erősítik a függetleneket. Sőt, a kettő közeledését érzékelve, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tavaly már kiírt olyan pályázatot, amely a két típus együttműködését célozta. Az együttműködés hátteréről a Pintér Béla és Társulata színész-dramaturgját kérdeztük. Enyedi Éva szerint a két szféra közötti közeledésnek egyik fontos oka a Színház- és Filmművészeti Egyetemen létrejött változásokban keresendő. 2001 óta, Székely Gábor, majd Ascher Tamás rektori időszakában az intézmény a korábbiaknál sokkal nyitottabb lett az alternatív színházi gondolkodás iránt, az egész profilja, szemlélete megváltozott. (A Forte Társulat vezetőjének, Horváth Csabának például saját osztálya van, Pintér Béla több ízben is tartott kurzust, és még sorolhatnánk a független alkotókat az oktatók között.)

 

Furcsa tao-izmus

Emellett megindult a Kaposvári Egyetem színészképzése, innen is kerültek ki színészek, akik a függetlenség felé vették az irányt. Az úgynevezett diplomás függetlenek száma tehát egyre nagyobb, a kőszínházban foglalkoztatott függetlenek száma ugyanakkor nem nőtt ebben az arányban. A függetlenek jelentősége vitathatatlan. Ahhoz, hogy egy független társulat megerősödjön, akár húsz éven át működjön, valamiféle megélhetést jelentsen pályakezdő fiatalok számára, és emellett egyre nagyobb nézőszámot produkáljon, szükség van a folyamatos állami támogatásra, a kiszámítható működésre, a tervezhetőségre. A függetlenek létének sokkal nagyobb a súlya, mint ahogyan az a támogatási rendszerben mutatkozik. A FESZ nem pusztán egy szakmailag inkorrekt döntés ellen tiltakozik, hanem riadót fúj, sürgeti, hogy a minisztérium kezdje meg az érdemi párbeszédet a szakmával, mert úgy látja, a finanszírozás elmarad a valós igényekhez képest, de elmarad a hatóságok felkészültsége és a jogszabályi háttér is. Ha egy cég „jó papírokat” nyújt be, a valódi tevékenységtől függetlenül nyilvántartásba veszik, és különböző támogatások – köztük a jegybevételtől függő, társasági adóból (tao) származó támogatás – igénylésére válik jogosulttá. De ha nem azonnal a cégalapítással, a papírokkal kezd, hanem a művészi munkával, a hatóság nem veszi tudomásul, hogy létezik. A bürokrácia hoz döntéseket, nem a valódi eredmény számít. A napokban lett hír, hogy több színházi produkció a taotámogatásokból olyan fantasztikus nézőszámok bediktálása alapján részesült, ami fizikailag is lehetetlen, és nem bizonyítható, hogy tényleg megtartott előadásokról számoltak be.

A külföldi támogatások elleni hadjárat még nehezebbé teszi a terület működését. A Stop Soros törvénycsomagban elrejtett, a közhasznú szervezetekre vonatkozó szabály szerint közhasznú jogállását elveszítené a szervezet, ha az előző évben kapott 1 százalékos szja-felajánlás kevesebb, mint a külföldről kapott támogatás fele. Márpedig a színházaknak csak az elkötelezett rajongók ajánlják föl az 1 százalékot. Az előadó-művészeti támogatások nagy részéhez való hozzáférés, így a taotámogatásra jogosultság feltétele a közhasznú jogállás. A törvénymódosítás elfogadása esetén egy színház akár egy 100 ezer forint összegű művészeti célú külföldi támogatás befogadásával az egész működését kockáztathatja. A kormány így ettől a bevételtől is megfosztaná a színházakat.

A FESZ, átlátva az anomáliák elszaporodását, idén januárban érdekegyeztető tanácsülést kezdeményezett. 24 tag jogosult arra, hogy véleményezze a terület teljes működését, és ha már nyolc tag kéri – ez a szám néhány nap alatt összejött –, akkor össze kell hívni az ülést. Az egyik fontos pont a támogatási struktúra átgondolása. Nem számítanak azonnali változásokra, de szeretnék érezni a nyitottságot, hogy a közpénzek elosztására hivatott intézmények meghallgatják a szakmai érdekvédelem szempontjait, megpróbálnak a rendszer szintjén gondolkodni, és ebbe érdemben is bevonják az érintetteket. Utoljára 2011-ben volt nagyobb módosítás az előadó-művészeti törvényben és a finanszírozásban, azóta minden változatlan. Nem lehet tervezni, nem lehet újítani. És nem csak a függetleneket érinti a kérdés. Az önkormányzati fenntartású társulatok keretösszege is be van betonozva, ha valaki többet kap, akkor a többiek kevesebbet. Ha többen lesznek, kisebb tortaszelet jut mindenkinek, miközben a színházi szféra folyamatos mozgásban van. Se ki, se be; sem a törvény, sem az államháztartás nem rugalmas, nem követi a változásokat. Úgy tűnik, a teljes ágazat szorítóban van, színház és tánc, független és kőszínházi társulat. Merre tovább?

Nem átlagos számok

Mielőtt bárki bagatellnek minősítené a független produkciók hatását, látni kell a számokat. A 2016. évi működési pályázat kurátorainak beszámolója összegzi, hogy a szűken vett független színházi kategóriában az év során összesen 3518 előadást – ezen belül 142 bemutatót – közel 410 ezer ember tekintett meg. Mint megjegyezték: „Ezek a számok messze túlmutatnak egy kőszínház mutatószámain, mégis az egész terület kisebb dotációt kap, mint egy átlagos méretű kőszínház. És ez még csak a statisztika: nem beszéltünk a nemzetközi sikerekről, az osztálytermekben vagy hátrányos helyzetű falvakban elvégzett munkáról, a sérülékeny csoportok bevonásáról.” (Forrás: revizoronline.com)

 

Kirepült néhány milliárd

A másik oldalon viszont óriási pénzosztás folyik: 2017 utolsó napjaiban egy kormányhatározat 8 milliárd forintot osztott ki kulturális célú többlettámogatásokra. Semmit nem tudni arról, hogy a döntést milyen előkészítő folyamat előzte meg, sem a támogatottak köre, sem az egyes összegek kérdésében nem volt nyilvános társadalmi egyeztetés. A független színházi és táncművészeti terület pályázata mögött 2017 áprilisa óta ott áll a forráshiányosok listája, akiknek még szükség volna támogatásra, ha jutna. Ez összesen 70 millió forint, mégsem sikerült céltámogatás formájában odatenni, hogy a működés minimális feltételei biztosítva legyenek.

szerző
Götz Eszter
publikálva
2018/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...