Hawthorne regényének első táncadaptációjára vállalkozott a Győri Balett. A történetet a koreográfia előbb kezdi, mint a regény: éppen ezzel oldja fel az egyik legnagyobb feszültségforrást, hiszen itt rögvest megtudjuk, hogy Dimmesdale tiszteletes a másik házasságtörő fél. Ez azonban Velekei László koreográfiájának a legerősebb pontja. Maga a bűn elkövetése és Hester magára hagyása szimbolikusan simul bele a háromszintű térbe, amely a középkori moralitásdrámákat idézi. Feszes és szabályozott koreográfia mutatja a puritán közösség erős és nyomasztó erejét, míg Hester (Matuza Adrienn) és Dimmesdale (Jekli Zoltán) fellépését nagy, széles, drámai, majd megtört mozdulatsorok kísérik – az érintés és érinthetetlenség határával játszva.
Az egyetlen hiány az, hogy nem találja meg a darab a mű csúcspontját. A regény trükkje ugyanis pont az, hogy nem a végkifejlet a hangsúlyos; a kulcs az értelmezéshez a pellengérjelenet, amikor Hester, Pearl és Dimmesdale titokban együtt állnak fel a város szégyenhelyére, itt érnek össze a szálak, itt sűrűsödik és olvad össze a bűn és felvállalása, feloldásának vagy feloldhatatlanságának momentuma. A balett ezen átsiklik, de ettől még nem sikertelen az adaptáció. Az atmoszférateremtés, a puritán erkölcsösség és az álszentség tánclépésekbe ültetése remek, a főszereplők páros koreográfiái ugyancsak át tudják adni a regényben lévő feszültséget.
A színpadkép kifejező – a templomi padok kreatív használata, a függőleges szimbolikus színpadfelosztás (díszlet: Bozóki Mara) és a jelmezek (Velich Rita) egészen fantasztikusan tükrözik a történet árnyalatait. A Győri Balett így aztán bőven többet és jobban hoz, mint az eddigi adaptációs kísérletek bármelyike.
Müpa, február 20.
