rés a présen

„Olyan vagyok, mint a villamos”

Varga Szilvia színész

  • rés a présen
  • 2018. március 15.

Színház

rés a présen: Mit jelent neked a kassai színészlét?

Varga Szilvia: Mivel még a főiskola előtt két évet töltöttem a kassai, illetve a komáromi színháznál kezdő színészként, ahol rendes szerepekkel bombáztak, mert nem volt ott fiatal akkoriban, huszonöt év után tulajdonképpen visszatértem a tett színhelyére, a Kassai Thália Színházba. Egyik kollégám meg is jegyezte, olyan vagyok, mint a villamos, kár futni utánam, mert teszek egy nagy kört és úgyis visszatérek. Persze álmomban sem gondoltam volna, hogy így lesz, de nagyon jó visszatérni a gyökerekhez.

rap: Hogyan történt a visszatérés?

VSZ: Két évvel ezelőtt hívtak, hogy ugorjak be Horváth Péter Csaó Bambíno című darabjába. Akkor ismertem meg Cacát, azaz Czajlik Józsefet, a mostani igazgatót, aki utána felkért a Mizantrópban Céliméne szerepére, egyben szerződést ajánlott. Mivel Pesten élek a családommal, kicsit megijedtem, de csak két darab kötelező egy évadban, így bevállaltam. Imádom a várost, főleg tavasztól őszig, igazi mediterrán, nyüzsgő, életteli hely. A teraszok mindig tele vannak a sétálóutcán.

rap: Könnyen megszoktad a társulatot?

VSZ: Mivel a pozsonyi színművészeti után a veszprémi színháztól kaptam − férjemmel, Rancsó Dezsővel együtt − szerződési ajánlatot, és utána huszonöt évig magyarországi színházaknál játszottam (Kecskemét, Pécsi Harmadik Színház, Sopron) megszoktam a hazai, illetve magyar munkatempót, szemléletet. A kassai társulat ettől annyiban különbözik, hogy sokkal lazább, nem érzékelhető annyira a színházi hierarchia. A konfliktusokat az emberek szemtől szemben intézik, kicsit szabadabbak, vadabbak, szókimondóbbak, amin eléggé kikerekedett a szemem az elején. Például, visszatérve a Mizantrópra, az is nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy három hétig csak asztali elemzőpróbák voltak, és akkor mentünk színpadra, amikor már szinte mindent tudtunk a darabról, a szerepről. Magyarországon ez mostanság csak ritkán adatik meg.

rap: Milyen szerepekben láthatunk téged jelenleg?

VSZ: Lackfi János Milyenek a magyarok? című kötetéből készült darabban játszom, amit Czajlik József rendezett, valamint Kamilla szerepét a Liliomfiban. Telihay Péter rendezte, akivel az első közös munkánk a Komáromi Jókai Színházban a Fiatalság, bolondság című darab volt 2002-ben. Nagyon jó volt újra együtt dolgozni vele, teljesen új szemlélettel, különleges zenei világgal állította színpadra Szigligeti művét. A darab még biztosan látható lesz majd Budapesten is, de Komáromban bérletes előadásként fogjuk játszani júniusban.

rap: Mit ajánlanál még megnézésre az évad végéig Kassán, amiben nem játszol? És mire készülsz még?

VSZ: Fontosnak tartom a Káosz című finn kortárs darabot Czajlik József rendezésében, amelyet most mutattak be három remek kolléganőm, Szabadi Emőke, Rab Henrietta és Varga Lívia szereplésével. Nőies, ironikus, játékos és ugyanakkor komoly. Az évad végéig folyamatosan látható lesz, ahogy A montmartre-i ibolya című operett is László Sándor rendezésében a közelgő premier után. Jelenleg egy kétszemélyes darabot próbálok, Szigethy Gábor Mezei, Márai szerelem című műve nyomán, amit még ebben az évadban bemutatunk, azon kívül vendégként a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban a Lúzer rádió című ifjúsági musicalben kezdek próbálni március végén.

rap: Van olyan szerep, amire nagyon vágysz?

VSZ: Nem szerepek után vágyakozom, hanem jó nevű budapesti rendezők után: Alföldi, Mohácsi, Zsótér – és még sorolhatnám.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.