Színház

Este jó, este jó...

  • Sisso
  • 2013. március 21.

Színház

Este jó, este jó... címmel készített előadást Tóth Artin dokumentumfilmes és alkalmi társulata, hogy a Woman Respect 2013 alkalmából felhívják a figyelmet a nők bántalmazásának egyéni és társadalmi következményeire. Meg eleve a jelenségre, már ha valaki nem hallana nap mint nap a hírekben "szerelemféltésből" elkövetett gyilkosságokról és erőszakról.

A dokumentumok alapján színre írt, igazi multimediális előadás valahol a tézisdráma és az illusztráció között mozog, az alkotók szándéka szerint középiskolákban és más külső helyszíneken játszanák tovább, hiszen az efféle alkotások célja nem lehet pusztán az esztétikai élvezet.

A Valentin-napra készült szívbéli produkció címe Zelk Zoltán atmoszferikus gyerekversét idézi, baljós és álomszerű. A színpadon vihar előtti csend: kényelmesen berendezett térben, családiasan teázik a közönség. Ünneplőben érkezik Nyakó Juli és Horváth Lajos Ottó, házaspár egy fogadáson. A férj az első pillanattól keresi a lehetőséget, hogy belekössön feleségébe, aki "kiöltözött". Innentől aztán minden tipikus féltékenységi helyzet előfordul, a korlátozástól a fizikai erőszakig. Utóbbi csak jelzésszerű persze, de így is pont elég. Mindenféle rémes képek nélkül is tortúrának éljük meg a helyzetet. Amikor elkezdünk azon gondolkodni, hogyan ússzuk meg, vagy hogyan szólhatnánk bele, akkor kezd el működni a hatás. A férfi előző, ugyancsak bántalmazással töltött házasságának bizonyos részleteiről filmen értesülünk, Söptei Andea (az exfeleség) és Elek Ferenc (a tétova rendőr) szintén érzékletesen adja elő a sematikus helyzeteket.

Az előzmények és a jelenlegi helyzet ismeretében már jól el tudjuk képzelni a végkifejletet. Amikor megszakad a játék, és megszólalnak a gyerekeket ábrázoló papírmasé figurák.

Stúdió K, február 14.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.