Színház

Szép Ernő: Emberszag

  • - kg -
  • 2016. február 7.

Színház

Szép Ernőből egyszerre három is van a színpadon. A szerző hirtelen megtriplázódása nem érzéki csalódás, hanem határozott rendezői koncepció: a regény szövege mégiscsak könnyebben adja magát színházi körülmények között, ha három Ernő osztozik meg rajta. Korban Tóth József áll legközelebb a sánc­ásásra 60 éves fejjel kirendelt íróhoz, míg Fodor Tamás inkább az idős, voltamozós Szép Ernőt idézi, Kovács Krisztián pedig az „ákácos” ifjúságot.

Már, ha mindezt beléjük látjuk, mert ha nem látjuk, mert épp nincs érkezésünk ilyesmire, akkor csupán a dramaturgia eszközei. Csakúgy, mint a színpadot benépesítő bábok: ők alkotják a sáncásók népes társaságát, a Pozsonyi úti urakat, akiket Szálasi ásni-halni küldött 1944 októberében. Nagy mázli, hogy Szép Ernő kisregényt írt, és nem a Háború és békét, mert bábokból már így is nagy torlódás van, de Szikszai Rémusz ötlete ettől még működik: a bábok hamar felnőnek a nem báb hármashoz. Simkó Katalin alakváltó konferansziéja pedig olykor még meg is előzi a regény legjobb szövegeiből mazsolázó, szomorú triót: a remeklő színésznő hol mondén kabaré-énekesnőként, hol teli torokból zsidózó keretlegényként, hol meg más minőségben uralja a teret, mintha a szomszédból, egy erősebb produkcióból ruccant volna át vendégszerepelni.

A komoly alkotói szándékok és ügyes színpadi megoldások sűrűjében egyedül Szép Ernő tűnik szótlannak egy kicsit, pedig váltott szájak produkálják fáradhatatlanul a legjobb Szép Ernő-s szövegeket. Aki nem olvasta az Emberszagot, arra jó eséllyel előnyösen hat e kétfelvonásnyi könyvajánló, aki meg igen, az szaladhat haza, hogy felüsse a könyvet: a magyar irodalom teljesen egyedülálló remeklését, a vérzivatarba csöppent csevegő hangú lírikus humortól sem tartózkodó, színpadon alig-alig visszaadható holokausztregényét.

Szkéné Színház, következő előadás: január 7.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.