Színház

Kopogó korszellem

Forte Társulat / Tar Sándor–Keresztury Tibor: A te országod

  • Artner Szilvia
  • 2016.02.07 11:01

Színház

Tar Sándor ügynökmúltja csúnya képlet, mint egész manipulált múltunk és jelenünk.

A nagy író emberileg nagyot bukott, aztán meghalt, sokat beszéltek róla, később sokkal kevesebbet, de nem tűnt el a magyar irodalomból, nem tülekedhettek be elé nem látható ügynökök vagy tehetségtelenek. Élete és prózája igazi magyar skizó, a mi kis kiegyezős, iratmegsemmisítős, önmaga eksztázisában mindent semmibe vevős rendszerváltásunk mára nevetségesen tragikussá lett története.

Horváth Csaba és a Forte előadása tulajdonképpen erről mesél. Hogy a rendszerváltás itt tűnik el a semmiségbe, a nyomorult periférián, az újratermelődő szegénységben, a létezés sötétebbik felén. Horváth a jelen színházcsinálói közül először vette elő és értelmezte a „rendszerváltás drámájaként” Tar Sándor írásait. Két éve a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a végzős fizikai színházi szakos osztá­lyá­val A mi utcánk című kötet néhány írása alapján készített már előadást, és szerencsére nem hagyta ott abba a Tar-életművel való foglalatosságot, hanem felkérte Keresztury Tibort, hogy a történeteket átfogó, lineáris színpadi művé írja át.

Halála előtt ebben a lapban jelent meg Keresztury Tibor interjúja Tar Sándorral, amelyben az író saját novellái kitaszított, beteg, a körülmények által legyűrt hőseként nyilatkozik (lásd: „Ebből nem lehet kijönni” , Magyar Narancs, 2002. január 24.). Ezen a pokoli privát történeten kívül A mi utcánk és A te országod novellái köszönnek vissza a színpadon, no meg Debrecen. Amit ma Debrecen, a „cívisváros”, a nagy alföldi periféria centruma jelent. Tar és Keresztury sötét tónusa hamisítatlan debreceni, Horváth Csaba pedig a Csokonai Színház rendezője volt, és tulajdonképpen ott formálódott a Forte Társulat is, amelynek debreceni kötődésű színészei szinte autentikus adatközlőkként nyilvánulnak meg a színpadon. Ellesett mozdulatok, öröklött hangsúlyok, a kocsmába járó nagybácsik szlengje, a gyárban dolgozó alkoholista szomszéd néni kusza gesztusai.

A Vízipók, A csóka, A te országod és a Lassú teher című novellákon alapszik az előadás, de más Tar-művekből, sőt saját, Tarhoz kötődő tárcáiból is merít Keresztury, és így mutatja be a hatalom által magukra hagyott és így egymással is kegyetlen kisemberek életét. A narráció és a szöveg dinamikus egységben van azzal, ahogy a koreográfia a bénultságot, a gyári munkás életének monotóniáját, a bukásra ítélt egyéni történetek egyre torzabbra merevedő képeit vonultatja fel. Sivár gyári hangulat, mobil, lebomló falak, csempék, egyenruha, munkáskórus, megerőltető tornaórák műanyag csövekkel, emberi gúlák, kifacsart mozdulatok, veszélyes akrobatika. Ebben telik a színpadi idő, az elnéptelenedő gyár, a kihaló munkásszállás sztorija, a hazaköltöző ingázó családi drámája, a kocsma népének tragikomikus jelenetei. Miközben egy játékgép hangszerré alakul, egy ember madárrá válik, a játékosan használt csövek fenyegető konstruk­ciókká, hatalmas végtagokká változnak, a magasság lesz a mélység és a részvétlen valóság a szürrealitás.

Ez a darab több mint a rendszerváltás drámája, vagy épp látlelet a korunkról – mert, ugye, azt senki nem feltételezi, hogy a Kádár-kori Magyarországról szólna az egész. Kivételes eszköztár, következetes, szikár színházi formanyelv rajzolja ki a sorsmintázatokat. A körülményektől determinált állattá válásunk lehetőségeit, létezésünk értelmével kapcsolatos alapvető szorongásainkat teríti ki szépen. És még nevetni is tudunk rajta, mint a hímzett falvédők nagy igazságain.

Tar Sándor előkerült hát a palackból, úgyhogy kénytelenek leszünk a pohár fenekére nézni. Azt látjuk majd ott, hogy a kopogó korszellem országa vagyunk. Nem is fizikai színház ez, inkább pszichokinetikus.

Trafó, december 15.

Neked ajánljuk