Színház

Kopogó korszellem

Forte Társulat / Tar Sándor–Keresztury Tibor: A te országod

  • Artner Szilvia
  • 2016. február 7.

Színház

Tar Sándor ügynökmúltja csúnya képlet, mint egész manipulált múltunk és jelenünk.

A nagy író emberileg nagyot bukott, aztán meghalt, sokat beszéltek róla, később sokkal kevesebbet, de nem tűnt el a magyar irodalomból, nem tülekedhettek be elé nem látható ügynökök vagy tehetségtelenek. Élete és prózája igazi magyar skizó, a mi kis kiegyezős, iratmegsemmisítős, önmaga eksztázisában mindent semmibe vevős rendszerváltásunk mára nevetségesen tragikussá lett története.

Horváth Csaba és a Forte előadása tulajdonképpen erről mesél. Hogy a rendszerváltás itt tűnik el a semmiségbe, a nyomorult periférián, az újratermelődő szegénységben, a létezés sötétebbik felén. Horváth a jelen színházcsinálói közül először vette elő és értelmezte a „rendszerváltás drámájaként” Tar Sándor írásait. Két éve a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a végzős fizikai színházi szakos osztá­lyá­val A mi utcánk című kötet néhány írása alapján készített már előadást, és szerencsére nem hagyta ott abba a Tar-életművel való foglalatosságot, hanem felkérte Keresztury Tibort, hogy a történeteket átfogó, lineáris színpadi művé írja át.

Halála előtt ebben a lapban jelent meg Keresztury Tibor interjúja Tar Sándorral, amelyben az író saját novellái kitaszított, beteg, a körülmények által legyűrt hőseként nyilatkozik (lásd: „Ebből nem lehet kijönni” , Magyar Narancs, 2002. január 24.). Ezen a pokoli privát történeten kívül A mi utcánk és A te országod novellái köszönnek vissza a színpadon, no meg Debrecen. Amit ma Debrecen, a „cívisváros”, a nagy alföldi periféria centruma jelent. Tar és Keresztury sötét tónusa hamisítatlan debreceni, Horváth Csaba pedig a Csokonai Színház rendezője volt, és tulajdonképpen ott formálódott a Forte Társulat is, amelynek debreceni kötődésű színészei szinte autentikus adatközlőkként nyilvánulnak meg a színpadon. Ellesett mozdulatok, öröklött hangsúlyok, a kocsmába járó nagybácsik szlengje, a gyárban dolgozó alkoholista szomszéd néni kusza gesztusai.

A Vízipók, A csóka, A te országod és a Lassú teher című novellákon alapszik az előadás, de más Tar-művekből, sőt saját, Tarhoz kötődő tárcáiból is merít Keresztury, és így mutatja be a hatalom által magukra hagyott és így egymással is kegyetlen kisemberek életét. A narráció és a szöveg dinamikus egységben van azzal, ahogy a koreográfia a bénultságot, a gyári munkás életének monotóniáját, a bukásra ítélt egyéni történetek egyre torzabbra merevedő képeit vonultatja fel. Sivár gyári hangulat, mobil, lebomló falak, csempék, egyenruha, munkáskórus, megerőltető tornaórák műanyag csövekkel, emberi gúlák, kifacsart mozdulatok, veszélyes akrobatika. Ebben telik a színpadi idő, az elnéptelenedő gyár, a kihaló munkásszállás sztorija, a hazaköltöző ingázó családi drámája, a kocsma népének tragikomikus jelenetei. Miközben egy játékgép hangszerré alakul, egy ember madárrá válik, a játékosan használt csövek fenyegető konstruk­ciókká, hatalmas végtagokká változnak, a magasság lesz a mélység és a részvétlen valóság a szürrealitás.

Ez a darab több mint a rendszerváltás drámája, vagy épp látlelet a korunkról – mert, ugye, azt senki nem feltételezi, hogy a Kádár-kori Magyarországról szólna az egész. Kivételes eszköztár, következetes, szikár színházi formanyelv rajzolja ki a sorsmintázatokat. A körülményektől determinált állattá válásunk lehetőségeit, létezésünk értelmével kapcsolatos alapvető szorongásainkat teríti ki szépen. És még nevetni is tudunk rajta, mint a hímzett falvédők nagy igazságain.

Tar Sándor előkerült hát a palackból, úgyhogy kénytelenek leszünk a pohár fenekére nézni. Azt látjuk majd ott, hogy a kopogó korszellem országa vagyunk. Nem is fizikai színház ez, inkább pszichokinetikus.

Trafó, december 15.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.