rés a présen: Az új évet a Bethlen Téri Színházban köszöntöttétek az új formációddal. Milyen műsort adtatok?
Raubinek Lili: Az ImBerbe Project Szeri Viktorral közösen egy 2in1 esttel indított a Bethlenben. Az est mindkét előadása erősen épít a személyességre és az önreflexióra, na meg a párducmintára. A togethering című a női sztereotípiák, a közös időben, térben töltött kapcsolódások és szétszakadások mentén mesél. Érzelmek szkeccsbe zárva.
rap: Kikből áll, mikor és milyen céllal alakult az ImBerbe Project?
RL: Egy tömörülés, ami a suli (Budapest Contemporary Dance Academy) utáni légüres teret volt hivatott betölteni. Nincsenek állandó tagok. Első bemutatónk a berlini magyar kulturális intézetben volt. A mostani előadáshoz Balogh Kata csatlakozott a meglévő Lévai Viola, Dömötör Luca, Raubinek hármashoz. Az volt az alapfelvetésünk, hogy a suliban megszokott, kísérletező attitűdöt folytatjuk. Van még egy másik fontos vonala a projektnek, workshopokat tartunk fesztiválokon. A cél az, hogy a résztvevők együtt, közösen alakítsák a saját táncukat, így tapasztalva meg a mozgás felszabadító erejét. Február elején a 0. UbikEklektik című rendezvényen az Epreskertben Shaking workshopot és Oxygen ceremonyt fogunk celebrálni a résztvevőkkel együtt.
rap: Mikor lépsz fel legközelebb?
RL: Sűrű időszak jön, és mind a MU Színházhoz köthető. Január 23-án a Molnár Csaba rendezte SÍN: CMMN SNS PRJCT-ben játszom Szász Danival. Ez egy nagyon izgalmas dolog, közösségi színház, de nem abból a fajtából, ahol minden szem a nézőre szegeződik, és meg kell mondani a frankót. Sok szöveg, szigorúan 4 perc tánc, ajándék felmosó. Február 9-én a Sandy’s going out bemutatója lesz Szeri Viktor rendezésében. A darab egy sorozat első része, az Y generációról, a zúzásról és arról, hogy hogyan őrizzük vagy veszítjük el éppen önmagunkat. Ennek a folytatását májusban láthatja a közönség a Nemzeti Táncszínház IZP (Imre Zoltán Program) estjének keretén belül. Február 11-én a KB35 Társulat P – avagy jelenetek egy vándorszínész életéből című bemutatója lesz, ahova Boda Tibor rendező koreográfusként hívott meg. Nagyon izgatnak ezek a színházi munkák, totálisan más figyelmet, esztétikát kívánnak, mint a kortárstánc-előadások. Szerencsére a Színművészeti Egyetemen már többször volt lehetőségem vizsgaelőadásokban kísérletezni a koreografálással. Az évad legizgalmasabb próbafolyamata számomra Vass Imre Standing Groundja volt, elvitt valami nagyon furcsa helyre, ahova magamtól biztos nem mentem volna. Február 17-én újra játsszuk, ugyancsak a MU Színházban.
rap: Honnan közelítetted meg a kortárs táncot?
RL: Színész szerettem volna lenni. Drámatagozat, aztán nem vettek föl a színműre. Elmentem a Kortárstánc Főiskola nyílt napjára. Másfél órás kemény táncóra után még erősíteni kezdtek a táncosok. Gondoltam, na, én biztos nem akarok ennyit izzadni. Aztán mégiscsak ott kötöttem ki.
rap: Kik inspirálnak?
RL: A személyesség érdekel, nem feltétlenül a tánc. A tánc egy biztos bázis, ahonnan el lehet mászni bármerre. Ezt a szabadságot, határnélküliséget keresem, szeretem a kortárs táncban. Azok az alkotók inspirálnak, akiknek a munkáiban ezt látom: Molnár Csaba, Vass Imre, Marlene Monteiro Freitas, Hód Adri. Ami új inspirációs forrás, az a báb. Két évig tanultam és nemrég újra elém került. Az IZP keretén belül lesz egy szólóm Kelly címmel, ahol már szeretnék ebből a vonalból is behozni pár dolgot.
rap: Szerepálom?
RL: Tízévesen a Valahol Európában Suhanca volt, a lány, aki fiúnak öltözik. Lehet, hogy még mindig ez?
