rés a présen

Színész szerettem volna lenni

Raubinek Lili előadóművész, táncos

  • rés a présen
  • 2018. február 18.

Színház

rés a présen: Az új évet a Bethlen Téri Színházban köszöntöttétek az új formációddal. Milyen műsort adtatok?

Raubinek Lili: Az ImBerbe Project Szeri Viktorral közösen egy 2in1 esttel indított a Bethlenben. Az est mindkét előadása erősen épít a személyességre és az önreflexióra, na meg a párducmintára. A together­ing című a női sztereotípiák, a közös időben, térben töltött kapcsolódások és szétszakadások mentén mesél. Érzelmek szkeccsbe zárva.

rap: Kikből áll, mikor és milyen céllal alakult az ImBerbe Project?

RL: Egy tömörülés, ami a suli (Budapest Contemporary Dance Academy) utáni lég­üres teret volt hivatott betölteni. Nincsenek állandó tagok. Első bemutatónk a berlini magyar kulturális intézetben volt. A mostani előadáshoz Balogh Kata csatlakozott a meglévő Lévai Viola, Dömötör Luca, Raubinek hármashoz. Az volt az alapfelvetésünk, hogy a suliban megszokott, kísérletező attitűdöt folytatjuk. Van még egy másik fontos vonala a projektnek, workshopokat tartunk fesztiválokon. A cél az, hogy a résztvevők együtt, közösen alakítsák a saját táncukat, így tapasztalva meg a mozgás felszabadító erejét. Február elején a 0. UbikEklektik című rendezvényen az Epreskertben Shaking workshopot és Oxygen ceremonyt fogunk celebrálni a résztvevőkkel együtt.

rap: Mikor lépsz fel legközelebb?

RL: Sűrű időszak jön, és mind a MU Színházhoz köthető. Január 23-án a Molnár Csaba rendezte SÍN: CMMN SNS PRJCT-ben játszom Szász Danival. Ez egy nagyon izgalmas dolog, közösségi színház, de nem abból a fajtából, ahol minden szem a nézőre szegeződik, és meg kell mondani a frankót. Sok szöveg, szigorúan 4 perc tánc, ajándék felmosó. Február 9-én a Sandy’s going out bemutatója lesz Szeri Viktor rendezésében. A darab egy sorozat első része, az Y generációról, a zúzásról és arról, hogy hogyan őrizzük vagy veszítjük el éppen önmagunkat. Ennek a folytatását májusban láthatja a közönség a Nemzeti Táncszínház IZP (Imre Zoltán Program) estjének keretén belül. Február 11-én a KB35 Társulat P – avagy jelenetek egy vándorszínész életéből című bemutatója lesz, ahova Boda Tibor rendező koreográfusként hívott meg. Nagyon izgatnak ezek a színházi munkák, totálisan más figyelmet, esztétikát kívánnak, mint a kortárstánc-előadások. Szerencsére a Színművészeti Egyetemen már többször volt lehetőségem vizsgaelőadásokban kísérletezni a koreografálással. Az évad legizgalmasabb próbafolyamata számomra Vass Imre Standing Groundja volt, elvitt valami nagyon furcsa helyre, ahova magamtól biztos nem mentem volna. Február 17-én újra játsszuk, ugyancsak a MU Színházban.

rap: Honnan közelítetted meg a kortárs táncot?

RL: Színész szerettem volna lenni. Drámatagozat, aztán nem vettek föl a színműre. Elmentem a Kortárstánc Főiskola nyílt napjára. Másfél órás kemény táncóra után még erősíteni kezdtek a táncosok. Gondoltam, na, én biztos nem akarok ennyit izzadni. Aztán mégiscsak ott kötöttem ki.

rap: Kik inspirálnak?

RL: A személyesség érdekel, nem feltétlenül a tánc. A tánc egy biztos bázis, ahonnan el lehet mászni bármerre. Ezt a szabadságot, határnélküliséget keresem, szeretem a kortárs táncban. Azok az alkotók inspirálnak, akiknek a munkáiban ezt látom: Molnár Csaba, Vass Imre, Marlene Monteiro Freitas, Hód Adri. Ami új inspirációs forrás, az a báb. Két évig tanultam és nemrég újra elém került. Az IZP keretén belül lesz egy szólóm Kelly címmel, ahol már szeretnék ebből a vonalból is behozni pár dolgot.

rap: Szerepálom?

RL: Tízévesen a Valahol Európában Suhanca volt, a lány, aki fiúnak öltözik. Lehet, hogy még mindig ez?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.