Kriminek harmatos, de vígjátéknak sem sokkal izmosabb Paul Portner (vagyis igazából inkább Pörtner) 1963-as darabja, ám a Hajmeresztő mégsem érdemtelenül tart játszási rekordokat többfelé is a nagyvilágban. A játékba a közönséget is bekapcsoló, interaktív nyomozósdi ugyanis eredeti szabadalom, amely máig jól elműködik a színpadon, miként arról már több hazai előadáson is meggyőződhettünk. Tony fodrászszalonja legújabban a Centrál kisszínpadán ütött tanyát, és Puskás Tamás rendezése lelkiismeretes gondossággal készíti elő a terepet a közös játék számára. Mert a lényeg a nézői aktivitás – meg a jó előre borítékolható, vagy épp váratlan kérdésekre és felvetésekre reagáló színészi flottság. Ezen a téren a legnagyobb feladat a nyomozást és vele az interakciót irányító Simon Kornélnak jutott, aki már a bemutatón is készen hozta a maga lazán fölényes figuráját, s azóta a nézői részvételt is imponáló svádával serkenti és terelgeti. A gyanúsítottak közül elsősorban a tűzforró fodrászfiú szerepe kínál egészen magas labdát a mindenkori megformáló számára, és ezt a hálás játéklehetőséget – mint Görög László hajdani alakítása óta számosan – most Rada Bálint is az affektáltság és a kikacsintgatás emelt szintjén kamatoztatja. Mellette leginkább Borbás Gabi fanyarsága és bölcsen kijátszott grimaszkészlete kelt külön is feltűnést a testületileg fegyelmezett, derűs és ügyesen reagáló szereplőgárda munkálkodásából. No és persze túlnyomórészt tehetségesnek bizonyul a közönség is: jó kérdésekkel, tisztes megfigyelőképességgel és egy-egy váratlan riposzttal, vicces felvetéssel hozzájárulva az előadások sikeréhez. Csak a végén kerül menetrend szerint kis hullámvölgybe színpad és nézőtér: fent a túl sok kiabálás és az eredendően semmilyen krimilezárás miatt, lent meg a közönségszavazás majdani végeredményének kiismerhetősége okán.
Centrál Színház, december 10.
