Színház

Jobb híján.

Életének 95. évében, hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben elhunyt Gyimesi Pálma, a Vígszínház színművésze.

Olyan profin áll föl a fotózáshoz az operaház legfelső teraszának korlátjára, mintha naponta gyakorolná. Persze a Don Quijote pas de deux-jét táncolni majd húsz percen keresztül lényegesen nehezebb – ezzel aratott sikert legutóbb a mindössze 24 éves táncos, a Magyar Állami Operaház Basilja, Spartacusa, Diótörő hercege, Lenszkije és Anyeginje.

Rendezett már a PanoDrámának, a Tünet Együttesnek, a K. V. Társulatnak, saját társulata pedig egyre ismertebb: legutóbb az oslói Ibsen Fesztiválon szerepeltek. Zsigeri személyesség, zavarba ejtő közelség jellemzi az előadásait.

Ahogy a gyerekdal mondja: egy boszorka van, három fia van. Ha nem volna boszorka, hanem, mondjuk, a három fiát szeretetben és odafigyelésben felnevelő anya, a hátralévő időszak is könnyebb volna mindenkinek. Mert a neheze csak most kezdődik: amikor anya stroke-ot kap, és hirtelen az erélyes, kemény asszony segítségre szorul. Szinte állandó felügyeletre. Fürdeni sem tud egyedül, vagy egy ásványvizes palackot kinyitni.

Az Örkény Színház öltözőjében ülünk, nem sokkal az esti Tartuffe kezdése előtt. A tolvaj politikusoktól a bibliai időkig, a Kohlhaas Mihály-i ellenállóktól a NOlimpiáig, a József és testvéreitől a kungfuig sok mindenről beszélgettünk a színház 40 éves művészével.

A makói árvaházban nevelkedett kislánytól a népi kollégista főiskolai hallgatóig, a régi Nemzeti társulatától a hazai alternatív színházi mozgalomig, munkásfigurák mozgóképes megformálójától a nemzet színészéig sok élete volt.

Néhány éve saját társulatot visz, keresi a szokatlan és meghökkentő történeteket, ha pedig valami nem elég drámai, akkor átírja.

Visszavonta pályázatát a Vidnyánszky Attila által támogatott másik jelölt. Interjúnk még a tegnapi hír előtt készült, de a tanulságai egyáltalán nem évültek el.

Még nem hallottam az ellenrasszizmus szót, most viszont még jól is szórakozom rajta.