Színház

Tizenöt akrobata és előadóművész, magas fordulatszámú pörgés, multimédiás kiegészítők, rock és elektronikus kísérőzene: erre számíthatunk a kanadai újcirkusz képviselőitől a hamarosan Budapestre érkező, iD című produkcióban. Az 1993-ban alapított Cirque Éloize rendezőjével beszélgettünk telefonon.

A választások előtti hétre időzítették A Párt című darabot, van várakozás tehát (és küzdelem bejutni a Trafóba, mindössze háromszor játsszák). A darab elején megalakul az A Párt nevű zenekar: a közvetlen, lágy, fiatal francia színésznő, Juliette Navis jelenti be mindezt. Majd megkéri a nézőket, hogy tegyenek egy igaz állítást Magyarországról. A magyar néző nemigen szereti az efféle megszólítást, ritkán tud neki jól megfelelni - reputációnk: zárkózottak, komolyak vagyunk, kevéssé spontának és felszabadultak.

A Mesterkurzus szorongásos, érzelmileg túlfűtött Sosztakovicsaként mutatkozott be Székesfehérváron, és a fekete mágusok szellemi fölényét mutatja meg a Mester és Margarita Wolandjában. Jelenleg a Platonovot próbálja a Radnótiban.

A kamaszoknak láthatatlan a fasizmus, a tízévesek tudata pedig két világ közt vergődik. Többek között ez is kiderült a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ konferenciáján.

Sokféle politikai színházat látni ma - az alul lévők történeteit, a hatalom birtokosainak ádáz munkálkodását, látni tragédiát, komédiát, pásztorjátékot, komikus pásztorjátékot, hogy Poloniust idézzük a Hamletből. De most már látni azt is, mi jön utána: amikor a pusztításból hátramaradt hullahegyeket valakik majd szemügyre veszik. Amikor mindennek vége, és itt az új erő, az új hatalom. Mert a Hamlet a pusztítás maga és az utána következő dráma egyszerre. Hogy kicsoda Fortinbras, és hogyan ábrázolják az utolsó jelenetben, ugyanúgy politikai kérdés, mint hogy mi történt előtte abban az öt felvonásban.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt az elmúlt nyolc évben. Képzési reformokról, oktatáspolitikáról és színházi területfoglalásról beszélgettünk, Sztanyiszlavszkijtól Kerényi Imréig.

Az új Nemzeti eredetileg a János vitézzel nyitott volna, a mű színreállítását Vidnyánszky Attila válasznak szánta Alföldi rendezésére, aki a népszerű dalművet rendezte meg. Most már érthető, hogy miért nem így alakult: egy családi előadás nem lett volna alkalmas programot hirdetni.

Bereményi Géza saját darabját rendezte a saját színházában, a Tháliában. A Kincsem leginkább az elvtelen belenyugvásról szól, pedig láthatóan nem ez a szándéka.

Sokat vártam A zsidótól, mert Vinnai András fergeteges Lefitymálvájához hasonlóan a zsidósággal kapcsolatos tabuinkat veszi célba, legalábbis így indul. Mucsi Zoltán igazgatója egész szótárat gyárt a zsidó szó udvarias kikerülésére: judaista származású személyek, internacionalisták, hebroniták, farizeusok.

A Szkéné Színház koprodukciós partnerként létrehozott előadásai ma már lényegében minden színházi fesztiválon meghívott, gyakran díjazott vendégek. A színház anyagi gondokkal sem küzd, és még csak nem is a szórakoztatásban hisz. Ez meg hogy lehet?

"Az én hazám eltűnt, felszívódott, és ma beszéd sincs róla - mondja Kelet-Németországról Aenne Quinones, a nagy berlini befogadó színház, a HAU vezetője. - Talán ezért is szeretném megmutatni ezeket a vasfüggönyön túli országokat."

Nyolc évig vezette a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, márciusban búcsúzott. E heti lapszámunkban faggatjuk az egyetem elleni támadásokról, a magyar színházi élet jelenéről és jövőjéről. Az itt közölt ízelítőben többek között a két Kerényi felvetéseire reagál.

Vajon milyen jelenet indul a következő képpel? Egy férfi és egy nő, Mészáros Gábor és a nagyszerű Béres Márta bőrszerkóban, pórázzal a nyakán áll a színpadon, szorongatja saját torkán a hurkot.